Fórumból közösség

A Regionális Üzleti Fórum az üzleti közélet meghatározó találkozási pontjává vált. A cégtulajdonosok, ügyvezetők és gazdasági döntéshozók számára nyújtott szakmai előadásoknak és kapcsolatépítési lehetőségeknek köszönhetően egyre nagyobb érdeklődés övezi eseményeinket: 2025-ben 250 főnél is többen, az elmúlt 2 évben pedig több mint 550-en fogadták el meghívásunkat.

2025 őszétől ennek megfelelően új formában folytatjuk: minden helyszínre évente kétszer térünk vissza, egy alkalommal egy előadóval, így még több alkalmat biztosítunk a közös gondolkodásra és az üzleti együttműködések elmélyítésére.

Az események továbbra is két kiváló szakemberre – Orbán Krisztiánra és Szendrői Gáborra – épülnek, akik ezentúl egymást váltva vesznek részt a fórumokon, különböző szemszögből nyújtva naprakész elemzéseket és inspiráló gondolatokat:

Előadóink

Orbán Krisztián

az Oriens tulajdonos-ügyvezetője, befektető, gazdasági elemző, közgondolkodó

Orbán Krisztiánt előadásaiban mindig a nagyobb összefüggések érdeklik: hogyan hatnak a globális gazdasági és politikai folyamatok a magyar vállalatokra, milyen irányból érkezhetnek a következő évek kockázatai és lehetőségei, hogyan érdemes egy hazai cégvezetőnek értelmeznie a világpiaci mozgásokat.

Témaválasztása mindig az aktuális valóságra reagál – legyen szó egy újabb Trump-korszak várható következményeiről, vagy épp arról, hogy miért nem tud a magyar gazdaság kitörni a hatékonysági csapdából. Nemcsak makrogazdasági elemzőként, hanem aktív befektetőként is jól látja, mi működik a gyakorlatban a régióban, és mi nem.

Gyakran tesz fel kényelmetlen, de fontos kérdéseket és mindig a hosszú távú, rendszerszintű gondolkodást képviseli – egy olyan szemléletet, amely ma különösen hiánycikk.

Orbán Krisztiánnal készült interjút legutóbb a Szélsőközép vagy a Partizán csatornáján láthatott.

Szendrői Gábor

a Concorde MB Partners alapító-ügyvezetője, vezető M&A tanácsadó

Szendrői Gábor gyakorlati szemlélettel mutatja meg, mi különbözteti meg a valódi, skálázható vállalkozásokat a „jól fizető állásként” működő cégektől, és mit tehet ma egy tulajdonos annak érdekében, hogy vállalata vonzóvá váljon akár egy nemzetközi, akár hazai befektető partner számára.Több évtizedes tranzakciós tapasztalatai és a Concorde MB Partners révén végigkísért sikeres ügyletek tanulságai alapján segít megérteni, mitől válik egy vállalkozás valódi, mások számára is értékes vagyonná.

Beszél arról, milyen típusú cégek iránt mutatnak ma fokozott érdeklődést a befektetők, vagy hogy miként érdemes egy tulajdonosnak előkészítenie vállalatát egy tranzakcióra – akár eladás, akár stratégiai partner bevonása a cél –, és milyen hibákat érdemes elkerülni már a folyamat elején. Új nézőpontot adj azoknak a vállalatvezetőknek, akik nemcsak céget működtetnek, hanem értéket is akarnak teremteni – hosszú távon.

Legfrissebb interjú Szendrői Gáborral a magyar vállalatok helyzetéről a Forbes magazinban olvasható.

Előadás és vacsora

Az előadások körülbelül 1 órásak. Az előadásokat követően várjuk szeretettel egy vacsorára is, amely a rendezvény hosszú távú fenntarthatósága miatt önköltséges. A vacsora díja tartalmazza a helyszíntől függően a 2 fogásos vagy svédasztalos vacsorát és az italfogyasztást az egész este folyamán.

A vacsora célja a kötetlen beszélgetés, kapcsolatépítés, valamint az előadók gondolatainak közös feldolgozása. A résztvevők itt közvetlenül kérdezhetnek az előadóktól vagy kollégáinktól, megoszthatják saját tapasztalataikat, vagy új szakmai együttműködések alapjait rakhatják le.

Kiknek szól?

A rendezvényt elsősorban cégtulajdonosoknak, ügyvezetőknek, gazdasági döntéshozóknak ajánljuk, de mindenkit szeretettel várunk, aki érdeklődik a nemzetközi és hazai gazdasági folyamatok, illetve a vállalati tranzakciók iránt.

Szakmai előadás

1 órás előadás a világpolitika aktuális nemzetközi és magyar vetületeiről
Orbán Krisztiánnal
vagy a hazai cégek értékteremtéséről, a cégeladások és vásárlások trendjeiről Szendrői Gáborral.

Vacsora

Finom vacsora mellett kötetlen beszélgetés, eszmecsere a többi résztvevővel és kollégáinkkal.

A vacsora önköltséges: helyszíntől függően svédasztalos vagy 2 fogásos felszolgált vacsora és az italfogyasztás költségét tartalmazza.

Kapcsolatépítés

Az estekre a régió cégtulajdonosait, ügyvezetőit és a téma iránt érdeklődőket egyaránt szeretettel várjuk.

A 2025/2026 őszi-téli Regionális Üzleti Fórumra megnyílt a regisztráció!

Kérjük, válassza ki a helyszínek és időpontok közül az Önnek megfelelőt és az eseményre kattintva töltse ki a regisztrációs felületet!