Rudner Richárddal, volt kollégánkkal beszélgettünk
Közel nyolc éve a Concorde Vállalati Pénzügyek és az MB Partners egyesülésének pillanata környékén mentél el. Milyen jó emlékeket hordozol a közös múltból, és mi az, amit szeretnél elfelejteni?
Mi volt a legemlékezetesebb pillanat a nálunk töltött idő alatt?
Miután elvégeztem a pénzügyi mestertanulmányaimat Nizzában, 2011-ben hazaköltöztem, és hatalmas elánnal vetettem bele magam a vállalati pénzügyi tanácsadói munkába az MB Partnersnél. A cég azóta óriási átalakuláson ment át, abszolút piacvezetővé nőtte ki magát a hazai M&A-piacon. Örülök, hogy részese lehettem e folyamat kezdeti időszakának. Számtalan meghatározó élményben volt részem a cégnél eltöltött bő négy év alatt, így nehéz kiemelni egy-két konkrét dolgot. Ide sorolnám a magas szaktudással rendelkező cégalapítókkal való tárgyalást; a gyárlátogatásokat, ahol az ember olyan technológiákkal szembesült, amik világszinten egyediek voltak; és természetesen egy lezárt tranzakciónál, projektnél jött a katarzis. Olyan nem történt, amit el szeretnék felejteni, mert azt vallom, hogy mindenből lehet és kell tanulni. A meghiúsult tranzakciók talán a legrosszabb emlékek. Volt egyszer egy projektem, ami több éven át húzódott, míg végül találtunk egy vevőt. Egy hosszabb átvilágítási folyamat után elkészült a szerződéstervezet is, mire az eladó végül úgy döntött, hogy mégsem adja el a céget. Az a kudarc eléggé mélyen érintett.
Volt olyan iparág, amit megismertél projektek kapcsán, és szívesen átmentél volna?
Szerencsére számos iparágba volt szerencsém betekintést nyerni. Hogy konkrét példákat is említsek, az a profizmus, amit a CNC Rapid Kft. gyártóüzemében láttam, magával ragadott. El tudtam volna képzelni magam náluk pénzügyi szakemberként a reporting, pénzügyi tervezés és üzletfejlesztés területén. Egy másik példa pedig egy hazai fitneszhálózattal kapcsolatos. Mivel én is világéletemben sportoltam, így közel állt hozzám az üzlet profilja. Tekintve, hogy ez is egy hosszú távú projekt volt, sikerült bizalmi kapcsolatot kiépítenem a cégvezetéssel. Szívesen dolgoztam volna velük a pénzügyi folyamatok optimalizálásában és a brand további terjeszkedésén tanácsadói kapacitásomon túl.
Tőlünk a European Investment Fundhoz („EIF”) mentél Luxembourgba, mi volt a váltás oka? Mennyire volt nehéz a kiköltözés és a beilleszkedés?
Mivel külföldön tanultam, ezért bennem volt a vágy, hogy egyszer kipróbáljam magam egy Magyarországon kívüli pozícióban is. Ugyanakkor jól éreztem magam a cégnél Szendrői Gábor mentorálása alatt, emiatt nem volt terítéken a váltás. Aztán az akkori párom, aki ma már a feleségem, Nóri álláslehetőséget kapott Luxembourgban, így elkezdtem aktívan állást keresni. Az élet fintora, hogy Nórinak végül mégsem jött össze a munka rajta kívül álló okok miatt. Már szinte el is felejtettem az EIF-es felvételi procedúrát, amikor egyszer csak csörrent a mobilom a József Nádor téren, hogy felvettek, és öt napon belül várják a válaszomat. Rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Sajnáltam, hogy nem lehettem részese az összeolvadás utáni időszaknak, amikorra igazán beért Gáborék munkája, üzleti koncepciója. Érdekesség, hogy a 2013-as tulajdonosváltást követő időszak első és utolsó nemzetközi túráját Gáborral ketten csináltuk, mely így utólag nézve keretbe foglalta a CMBP-s karrieremet. A beilleszkedés nem volt egyszerű, több okból adódóan sem. Egyrészt hirtelen csak egymásra támaszkodhattunk Nórival egy olyan országban, ahol több mint 175 különböző nemzetiség él együtt. A munkahelyemen is meg kellett küzdenem a francia kollégák „vendégszeretetével”, de a közel nyolc év alatt, úgy érzem, jó diplomatává váltam.
Mivel foglalkoztál az alapnál?
Az első öt évben a private equity csapatban dolgoztam. Menedzserszelekció és társbefektetés (co-investment) volt a szakterületem. Európa-szerte (több mint 10 EU-s országban) kb. 1.5 Mrd euró befektetésében vettem részt. Aztán csapatot váltottam, ahol ugyanezt csináltam, csak nem private equity, hanem private credit területén. Az új csapatban az Egyesült Királyság / Írország (páneurópai stratégiák), valamint Kelet-Közép-Európa területeit vezettem.
Az idei évben az Emirátusokba, Abu Dhabiba költöz-tetek azóta kibővült családoddal, milyen okból vá-lasztottátok éppen Abu Dhabit? Tervezett volt, vagy spontán lehetőség? Mivel foglalkozol most kint?
Az új EIF-s csapatban – mely sokkal kisebb volt, mint a korábbi – gyakorlatilag a főnököm jobbkeze voltam. Élveztem a bizalmat, emiatt nem is terveztem váltást. Ugyanakkor egy londoni székhelyű, erre az iparágra specializálódott HR-cég megkeresett két emirátusi lehetőséggel, amik felkeltették az érdeklődésemet. Végül felvettek az Emirates Investment Authority-hoz („EIA”), ami az Emirátusok egyetlen olyan nemzeti vagyonalapja (’sovereign wealth fund’), amely a szövetségi kormányzat alá tartozik. Itt a Fixed Income és Treasury csapatban dolgozom befektetési menedzserként. Ez a korábbi EIF-es pozíciómhoz képest főként abban különbözik, hogy (1) globális (míg az EIF csak exkluzívan az EU-ra fókuszált), (2) private és public credit fókuszú (míg az EIF csak private credit), (3) nagyobb alapokat céloz (1 milliárd dollár felettieket, míg az EIF többnyire pár százmillió dolláros alapokat). Ez egy koncentrált csapat, ahol a brit főnökömmel alkotjuk a Fixed Income és Treasury osztályt, míg az egész asset management csapatban 17-en dolgozunk.
Mennyire nehéz megszokni az ottani körülményeket?
Még friss az élmény, de egyelőre kellemes csalódás.
A meleg számunkra nem probléma, az elmúlt nyolc év alatt kijutott bőven az esős, borús időjárásból. A sztereotípiák ellenére ez egy meglepően nyitott ország, ahol a helyiek kb. 10%-át teszik ki a populációnak. Kulturálisan természetesen nagyon más Európához képest, ugyanakkor úgy tartom, annyi ember vagy, ahány kultúrát megismersz. Habár nagyok az anyagi/életviteli különbségek a helyiek és fehérgalléros expatok, valamint az ázsiai, afrikai építőipari munkások és házvezetőnők között; egyik jó barátom fogalmazta meg nekem pár hete, amikor kint volt, hogy azért szereti ezt a helyet, mert ide mindenki azért jön, hogy munkával többet „kivegyen”, mint amire máshol lehetősége lenne. Amit még nagyon szeretek, az a közbiztonság és a tisztaság.
Vízilabdában komoly sikereket értél el itthon, mennyire van lehetőséged erre most?
Ma már sajnos nincs rá lehetőségem. Luxembourgban még csatlakoztam egy csapathoz, akikkel két egymást követő évben tripláztunk (hazai bajnokság és kupa, valamint regionális bajnokság kiegészítve francia és német csapatokkal), de miután a COVID-időszak alatt bővült a család először egy francia buldoggal, majd a kisfiammal, úgy szorult háttérbe a vízilabda. Közben átváltottam crossfitre és erőemelésre, amit a pandé-mia alatt otthon a teraszon kialakított edzőtermemben is tudtam űzni. Jelenleg más a helyzet, próbálok a sok teendő mellett időt találni egy kis edzésre.
Terveitek szerint egyszer hazaköltöztök,
vagy megtaláltad kint a számításodat?
Habár még friss az élmény, egyelőre nagyon jól érezzük magunkat Abu Dhabiban mind a munkában, mind a magánélet terén. A hazaköltözés számunkra mindig is terítéken volt, bizonyos években konkrét célként megfogalmazva, máskor opcióként tekintettünk rá. Eddig sajnos különféle okok miatt nem jött össze. Habár igazi kozmopoliták vagyunk, lelkünk mélyén hazavágyunk. Ha adottak lesznek a lehetőségek, természetesen nem fogunk habozni.
Mik a terveid, terveitek a következő öt évben?
Alapvetően egy meglehetősen lojális embernek tartom magam. Ha szeretek valamit, akkor ahhoz ragaszkodom. Magyarként számomra óriási megtiszteltetés volt, hogy felvettek egy ilyen kaliberű céghez az Emirátusokban (itt többnyire angolszászok dolgoznak). Azonban én ezzel nem szeretném beérni, hanem szeretnék a mostani brit főnököm, egyben mentorom, potenciális utódja lenni, ha majd egyszer a jövőben úgy dönt, hogy elég volt neki. A cég harmadik alkalmazottjaként hatalmas tapasztalattal rendelkezik, így próbálok minél többet tanulni tőle.
Sok fiatal kolléga dolgozik a CMBP-nél,
mit tanácsolnál nekik? Mi az, amiben itt kiemelkedően sokat fejlődhetnek?
Szerintem fontos a mai fiataloknak is megérteni, hogy befektetett munka nélkül nincs siker. Véleményem szerint ma már a legtöbben csak a rövid távú sikerekben gondolkodnak – például hogyan lehetne BTC oligarchává válni –, de a mi szakmánkban legalább középtávra kell előre tervezni. Orbán Krisztiánt idézve, meg kell tanulnunk „kilépni a komfortzónából”. Én pontosan ezt tettem, amikor először Luxembourgba, majd most az Emirátusokba költöztem. A fiataloknak azt tanácsolnám, hogy igyekezzenek minél többet tanulni a szenior kollégáktól, akik hatalmas tranzakciós tapasztalattal rendelkeznek; valamint törekedjenek több iparágban elmélyülni, megérteni azok dinamikáját, kulcs teljesítménymutatóit, és azok mozgatórugóit. Beszélni egy adott iparág „nyelvét” segíteni fog a cégulajdonosokkal való tárgyalások során, valamint a tranzakciók megfelelő prezentálásában és zárásában.
