2014. december

A CEE Equity Partners megvásárolta a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) többségi tulajdonát.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Magyarország legnagyobb magánkézben lévő főiskolája. Az intézményben két karon négy fő képzési területen (kommunikáció, üzlet, turizmus, művészet) folyik képzés, alap- és mesterfokon, illetve másoddiplomás szinten. A főiskolának jelenleg 2014-ben 7000 hallgatója volt, akik 2011-től már nemcsak a fővárosban, hanem Hódmezővásárhelyen, a BKF Regionális Tudásközpontjában is részt vehetnek az oktatásban.

A varsói, budapesti és bukaresti irodákból működő CEE Equity Partners 2014 év végén 500 millió dollárt kezelt. Az alap legnagyobb befektetője és induláskori stratégiájának meghatározója a kínai Eximbank, de befektetői között található a Magyar Eximbank is. A befektetési politika szerint az alap Közép-Kelet-Európára, a Baltikumra és a Balkánra fókuszál, itt eszközöl minimum 20, de maximum 75 millió dolláros befektetéseket 3–7 éves időtartamra.

A felek a jövőben közösen valósítják meg a legnagyobb magyar magán felsőoktatási intézmény növekedési stratégiáját.

Az eladó, azaz a BKF tranzakciós tanácsadója a Concorde MB Partners volt.