A cégfelvásárlás folyamatában rendkívül fontos, hogy a céltáraságot irányító, a napi ügyeket és az üzleti folyamatokat alaposan ismerő személyek támogassák a felvásárlási folyamatot és a befektetőt. A menedzsment érdekeltté tétele és ösztönzése az akvizíció sikeres lebonyolításában létező és jogszerű megállapodás. Ugyanakkor a tranzakciós bónuszok megléte és tartalma, valamint az ilyen megállapodások jóváhagyása és végrehajtása alapos mérlegelést igényel mind az eladó, mind a vevő oldaláról.

Miért kell a menedzsment támogatása?

A menedzsment támogatása alapvetően két okból szükséges. Egyrészt a felvásárlás előtt a nem együttműködő menedzsment megnehezítheti, sőt meg is akadályozhatja az akvizíciót. A menedzsment birtokolja ténylegesen azokat az információkat és kockázatokat, amelyek a felvásárlás alatt álló társaság valódi értékét meghatározzák. A menedzsment képes – az eladó részvényes szándékaival szemben – a valóságosnál rosszabb képet festeni a társaságról, illetve képes ennek ellenkezőjére is. Másrészt az akvizíciót követően gyakran szükséges a céltársaságot ismerő és működtető menedzsment együttműködése a felvásárolt társaság továbbműködtetésében, a vevő vállaltcsoportjába történő integrálásban és/vagy a növekedésben. A menedzsment számára a tranzakció – ellentétben a vevővel és az eladóval – nem befektetési, hanem egzisztenciális és motivációs kérdés. A tranzakció bizonytalanságot hordoz a menedzsment számára (e bizonytalanság mértéke természetesen eltér, ha a menedzsment egyben a céltársaság tulajdonosa is). A menedzsment “jóindulatának” megnyerésére és megtartására alakult ki a tranzakciós bónusz-megállapodás (angolul: golden parachute), amelyet röviden az alábbiakban mutatunk be.

Tranzakciós bónusz

A tranzakciós bónusz-megállapodás – akár pénzben, akár társasági részesedésben meghatározott – jutalmat, bónuszt irányoz elő arra az esetre, ha a céltársaság irányítása megváltozik, azaz a társaságot felvásárolják. A tranzakciós bónusz az akvizíció megvalósulása mellett természetesen további feltételektől is függhet. Az ilyen típusú megállapodások az 1970-es évek végétől terjedtek el az amerikai akvizíciós piacon, és – jóllehet számos jogszabály igyekezett az ilyen megállapodásokból származó előnyöket csökkenteni – alkalmazásuk egyre gyakoribb. Magyarországon szintén ismertek a hasonló ösztönzők, azonban nem ismert olyan magasabb szintű, közzétett bírósági döntés, ami ilyen tárgyban született. Amerikai tudományos kutatások* megerősítik azt a feltételezést, hogy a tranzakciós bónusz-megállapodás olyan gazdasági jellemzőkkel jár, amelyek jogi szempontból is relevánsak lehetnek. A tranzakciós bónusz fennállásakor kimutathatóan nagyobb az esélye annak, hogy a megállapodás megkötését követően sikeres tranzakció történik. A kutatások azt is jelzik, hogy a céltársaságok alulértékeltsége (azaz felvásárlási célponttá válása) valószínűbb tranzakciós bónusz-megállapodások megléte esetén. E megállapítások – jóval alacsonyabb átláthatóság mellett – feltehetően igazak a magyar piacra is. Az előzőeken túl a tranzakciós bónusz természetesen a céltársaság vételárára hatással van, hiszen a bónuszon keresztül a társaság értékének egy részét  közgazdasági értelemben – a menedzsment kapja. A gazdasági hatások mellett a tranzakciós bónuszok jogi szempontból két alapvető kérdést vetnek fel.

Munkajogi kérdés

Ha a menedzsment tagjait munkaszerződéssel foglalkoztatja a céltársaság, úgy a tranzakciós bónusz a munkaviszony keretében nyújtott jutalomnak minősül. Ilyen esetben a tranzakciós bónusz-megállapodások értelmezése kiegészül a munkajogi – alapvetően munkavállalót védő – szempontokkal. Ez azt jelenti, hogy a tranzakciós bónuszt jogvita esetén a munkajogi törvények alapján, és nagy valószínűséggel a munkavállaló (a menedzsment tagja) javára fogják megítélni. Érdekesség, hogy az új munka törvénykönyve köztulajdonban (állami, önkormányzati stb.) álló társaságok esetében kötelezővé teszi, hogy a vezetők teljesítményhez kötött jutalmazásának feltételeiről nem a munkáltató, hanem a céltársaság tulajdonosa döntsön. Ez a szabály már inkább társasági jogi, vállalatirányítási kérdés, és átvezet a tranzakciós bónusszal kapcsolatos másik problémához a vezető állású munkavállalók felelősségi kérdéseihez.

Társasági jogi, polgári jogi kérdés

A menedzsment tagjainak alapvető kötelezettségük, hogy feladataikat – bizonyos kivételektől eltekintve – a céltársaság és nem annak tulajdonosai érdekében lássák el. A tranzakció és a céltársaság harmadik személy általi felvásárlása ugyanakkor nem mindig áll a társaság érdekében, azaz a részvényesek és a társaság érdekei eltérhetnek. Ha a céltársaságban vannak olyan kisebbségi részvényesek, akik nem támogatják a tranzakciót, úgy a menedzsment számára az átláthatatlan és nem egyértelműen megfogalmazott tranzakciós bónusz-megállapodás kockázatokat rejthet. Ez a kockázat természetesen társasági jogi eszközökkel (első sorban a megállapodás közgyűlési jóváhagyásával) csökkenthető. Családi vállalkozások esetében e kockázat kisebb, hiszen a menedzsment általában a társaság tulajdonosa is, azaz a részvényesi és a menedzseri szempontok nem válnak el élesen. Ilyen helyzetekben a tranzakciós bónusz – a korábbi lapszámban ismertetett – earn-out megállapodásokhoz (a céltársaság teljesítményétől függő vételár-kiegészítéshez) kapcsolódhat, és kiegészülhet a céltársaság eladását követő teljesítményéhez, vagy a menedzsmentnek az új tulajdonossal való megfelelő együttműködéséhez (lásd az un. “good leaver/bad leaver” klauzulákat) megállapodásokkal.

Lendvai András
partner
Lendvai és Társai
Ügyvédi Társulás
andrás.lendvai@lendvaipartners.com
Horváth Gergely
ügyvéd
Lendvai és Társai
Ügyvédi Társulás
gergely.horvath@lendnet.hu