NEM CSAK KORMÁNYZATI SZÁNDÉKKÉNT JELENIK MEG, ÜGYFELEINK IS EGYRE GYAKRABBAN KERESNEK MINKET AZZAL, HOGY KIFEKTETÉSEKBEN, AZAZ TRANZAKCIÓVAL TÖRTÉNŐ KÜLFÖLDI KILÉPÉSSEL TÁMOGASSUK ŐKET. CÉGÜNK AZ IMAP HÁLÓZAT TAGJAKÉNT NEMZETKÖZI SZINTEN IS ERŐS KAPCSOLATRENDSZERREL RENDELKEZIK. UGYANAKKOR A CMBP-NÉL MINDIG ARRA TÖREKSZÜNK, HOGY ÜGYFELEINK SZÁMÁRA A LEHETŐ LEGMAGASABB SZÍNVONALÚ ÉS LEGHATÉKONYABB MEGOLDÁSOKAT KÍNÁLJUK. E CÉLUNK ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN MOSTANTÓL A DEALSUITE SZOLGÁLTATÁSAIT IS IGÉNYBE VESSZÜK. A KÖVETKEZŐKBEN ELMONDJUK, MIÉRT IS TEKINTHETŐ EZ A PARTNERSÉG ELŐNYÖSNEK ÜGYFELEINK SZEMPONTJÁBÓL.

Hogyan támogatjuk a kifektetésben vállalkozókat?
Azokat az ügyfeleinket, akik mostanáig jelentkeztek nálunk azzal, hogy külföldre akarnak akvizíción keresztül lépni, két módon tudtuk támogatni. Vagy partnereinken keresztül kerestünk alkalmas befektetési célpontokat, vagy pedig mi magunk kutattunk ilyenek iránt. IMAP-os partnereink különösen nagyobb tranzakciók esetén voltak hatékony támogatóink, most is dolgozunk olyan projekten a cseh, illetve lengyel IMAP-kollégáinkkal, amiben együtt képviseljük ügyfelünket egy potenciális cégvásárlás kapcsán. Amennyiben ügyfelünk kisebb ügyletet kívánt végrehajtani, akkor vagy más tanács-adók eladó cégeit fésültük át, vagy mi próbáltunk kapcsolatba lépni cégtulajdonosokkal, eladási szándékukat tesztelve. Ezek többször eredményeztek sikeresen lezárt tranzakciót, de többször nyelvi korlátok miatt, vagy az elérés limitációi miatt ez nehezebb útnak bizonyult a sikeres tranzakció zárásra. Ennek a kihívás-nak az áthidalására csatlakoztunk a Dealsuite platform-hoz, ahol a fő célunk, hogy ügyfeleinknek közepes méretű tranzakciókat tudjunk találni, Európa-szerte.

Mi is az a Dealsuite?
A Dealsuite egy innovatív, plug-and-play SaaS (Software as a Service) megoldás. A platform célja, hogy hatékonyabbá tegye a tranzakciós ügyletek keresését és lebonyolítását, valamint hogy összekapcsolja az M&A-szakembereket és befektetőket egy közös, online hálózaton belül. A Dealsuite.com 2017-es alapítása óta Európa egyik vezető M&A-platformjává nőtte ki magát, ahol több mint 1200 befektető és M&A-tanácsadó van jelen regisztrált tagként. Az oldalt arra tervezték, hogy támogassa a közepes méretű vállalatok adásvételi ügyleteit, egyesüléseit, valamint tőke-bevonási tranzakcióit. A platform azóta 20.000 tranzakciós lehetőséget dolgozott fel, és több ezer sikeres ügylethez járult hozzá világszerte. A felületen jelenleg is 1500-nál több eladási mandátum és 500 feletti vételi szándék van listázva, 90%-ban európai illetőséggel. A platform lehetőséget biztosít arra, hogy az ügyleteket (akár eladó cégeket, de kifejezetten vevői kereséseket) anonim módon töltsék fel, így biztosítva a teljes diszkréciót. Emellett minden felhasználó és ügylet ellenőrzött, így garantálva a biztonságot és a megbíz-hatóságot. A leírások, teaserek kitérnek a főbb pénzügyi mutatókra, a tevékenység részletezésére és a lehetőség ideális vevőire, befektetőire, illetve célpontjaira.
Az adatbázis nagyon jól kategorizált, könnyen kereshető, a platform napi szinten frissül új ügyletekkel – AI-alapon támogatva a keresést, akár vevőt keresünk projektjeinkre, akár célzott vételi lehetőséget keresünk.

Eddigi tapasztalataink
A Dealsuite eddig különösen azon ügyfeleink számára bizonyult hasznosnak, akik nemzetközi terjeszkedésben vagy külföldi befektetésekben gondolkodnak. Az elmúlt 4 hónap alatt több mint tíz ügyfelünknek találtunk releváns felvásárlási lehetőséget, Európa-szerte. Legutóbb egy speciális gyártási területen találtunk megfelelő célpontot, ami több szempontból is előnyt jelent az „utcáról bekopogtatáshoz” képest. A platformon való jelenlét egyértelműen jelzi az eladási szándékot, jelentősen lerövidítve ezzel az érdemi tárgya-lások megkezdéséig szükséges időt. Rendelkezésre áll a céget bemutató anyag és a folyamat, valamint az adatszolgáltatást a másik oldalon felkészülten támogató tanácsadó. Ilyen kiindulási helyzettel a titoktartási megállapodás aláírását követően néhány hét alatt indikatív ajánlat születhet.

Szeretettel várjuk azon Cégérték-olvasónk megkeresését, akik érdeklődnek a megerősített kifektetési szolgáltatásunk iránt!