KEZDJÜK A LEGAKTUÁLISABBAL: A MAGYAR KÖZÉLETBEN SZÁMOS CIKK JELENIK MEG A HAZAI MAGÁNTŐKEALAPOK TEVÉKENYSÉGÉRŐL, VÉLT VAGY VALÓS TULAJDONOSI HÁTTERÜKRŐL, VÉLT VAGY VALÓS ÜZLETI SIKEREIKRŐL. EGYES BECSLÉSEK SZERINT A HAZAI MAGÁNTŐKEALAPOK AZ UTÓBBI ÉVEKBEN A HAZAI ÖSSZTERMÉK SZEMMEL LÁTHATÓ RÉSZÉT KITEVŐ VAGYONT HALMOZTAK FEL, BEFEKTETŐIK KÖZÖTT ISMERT KÖZÉLETI SZEREPLŐKET SEJT A KÖZVÉLEMÉNY. AMI TALÁN A LEGFONTOSABB: A HAZAI MAGÁNTŐKEALAPOK MŰKÖDÉSI LOGIKÁJA, AZAZ HOGY EGYSZEMÉLYI DÖNTÉSHOZÓ EGYSZERRE AZ ALAP BEFEKTETŐJE, AZ ALAPKEZELŐ TULAJDONOSA ÉS SOKSZOR A PORTFÓLIÓTÁRSASÁG VEZETŐJE, JELENTŐSEN ELTÉR A VILÁG TÖBBI RÉSZÉN, ELSŐSORBAN AZ ANGOLSZÁSZ PÉNZÜGYI KULTÚRÁJÚ ORSZÁGOKBAN MŰKÖDŐ PRIVATE EQUITY ALAPOKÉTÓL.
Mi a CMBP-nél mindennél jobban tiszteljük a tisztességes piaci versenyben elért eredményeket és a sikerek mögött álló vállalkozókat és befektetőket. Ennek a cikknek az alapja egy tanulmány, amit az IMAP cseh tagvállalatának, a Redbaenknek egyik munkatársa, Michael Bilek írt. Michael azt vizsgálta a tanulmányában, hogy a private equity alapok milyen időtávra fektetnek be a régióban, és milyen kiszállási módokat preferálnak. (Az egyértelműség kedvéért a cikkben az angol private equity kifejezést használjuk, a magántőkealap kifejezést meghagyjuk a hazai közéletnek.)
Mielőtt belemennénk a részletekbe, néhány gondolat a műfajról. A private equity alapok néhány fundamen-tumban hasonlítanak a hazai mostohatestvéreikre, viszont egy fontos ismérvben nagyon is eltérnek: az alapok mögött álló befektetők, legyenek magánszemélyek vagy intézményi befektetők, a legtöbb esetben függetlenek az alapkezelőtől, és meghatározott időtávra bízzák a vagyonuk egy részét a magántőke-alapok kezelőire, akik az alap lejártakor minél magasabb hozamot igyekeznek kifizetni a befektető-iknek (és persze a szektorra jellemző motivációs sémáknak köszönhetően saját maguknak is).
Az alapkezelők jellemzően korábban sikeres pénzügyi szakemberek, korábbi vállalkozók vagy nagyvállalati felsővezetők, akik a versenypiaci környezetben megszerzett tudásukra támaszkodnak, amikor a rájuk bízott tőkét befektetik. A leginkább keresett eszközosztály a tőzsdén nem jegyzett magánvállalkozások, ahol beszálláskor igyekeznek többséget, de legalább is erős kontrollt szerezni. Az alapkezelők egy meghatározott stratégia mentén választanak iparágat és régiót (pl. regionális konszolidáció, nemzetközi terjeszkedés). A célpontok jellemzően érett cégek, ahol az alapkezelők saját elképzelésüket (investment thesis) próbálják megvalósítani stratégiai és menedzsmenttudásukra, finanszírozási kapacitásukra és tranzakciós tapasztalataikra építve. A beszállást követően, ha sikerül az adott portfóliócéget a remélt irányba állítani, sokszor akvizíciókon keresztül is növelik a portfóliótársaságok méretét és jövedelmezőségét.
Van egy mondás, miszerint egy teremben több ember közül onnan lehet megismerni a private equity befektetőt, hogy folyton a kijáratot nézi. A private equity alapok alapkezelői általában már a beszálláskor mérlegelik az exit lehetőségeket: egy szakmai vagy egy másik pénzügyi befektető felé történő továbbértékesítés, vagy a tőzsdei bevezetést követő kiszállás lehetőségét. Az alapok működési logikája miatt különösen nagy szere-pe van a kiszálláskor elért jövedelemnek az alap teljes futamidőre vetített hozamára: mivel a portfólióvállalatok által a tartási időszakban termelt készpénzt jellemzően újra befektetik, így nem keletkezik osztalékjövedelem a tulajdonos (azaz az alap) részére. Emiatt az alap bevétele szinte teljes egészében a portfóliócégek eladásából származik, így egy-egy jól sikerült exit jelentősen befolyásolhatja az alap hozamát.
A tanulmány alapja 22 év (2000–2021) alatt, a régió 19 országában összesen 843 private equity alapok által végrehajtott cégeladási tranzakció volt. Talán a régió történelmi és gazdaságfejlődési sajátosságai miatt az esetek 80%-a volt a szakmai befektetőnek történő cégértékesítés (679 tranzakció). Ezen belül kiemelkedő a nemzetközi (451 tranzakció), ezen belül is a közép-európai régión kívülről érkező (392 tranzakció) befektetők felé történő értékesítés. A régión kívüli szakmai befektetők ekkora aránya alátámasztja a saját, sokszor évtizedek óta a saját vállalatukat vezető és építő ügyfeleink várakozásait: a külföldi, szakmai befektetők hajlandóak a legmagasabb vételárat és a legkedvezőbb feltételeket adni a cégükért. Itt jegyzem meg, hogy a jellemzően a covid-járvány során Európa számos országában bevezetett külföldi működőtőke-befektetések kontrollja sok esetben tartja távol a szakmai befektetőket egy-egy üzlettől, akár 1-2 évnyi EBITDA-nak megfelelő vételárcsökkenést okozva az eladóknak. Ez bizonyos szintig érthető nemzetgazda-sági érdek, másfelől viszont jelentősen csökkenti a hazai vállalkozói kör tőkefelhalmozási képességét, és ezáltal egy hosszú távú vállalkozói/befektetői kultúra kialakulását.
A vizsgált mintán a private equity alapok csak az esetek 5%-ában (42 tr.) választották a tőzsdei bevezetést mint kiszállási formát. A tanulmány ezt két okra vezeti vissza: egyrészt az ilyen tranzakcióknál a szabályozás jellegéből adódó információs aszimmetria okozta diszkontra, másrészt pedig a vállalatok méretéhez mérten magas tranzakciós költségekre. Ehhez egy gondolat: ha egy tulajdonos a nyilvános piacra lépés során a saját részvényeit szeretné eladni, és nem a cégbe von be tőkét új részvények kibocsátásával, a befektetőkben könnyen kialakulhat a „fogjuk meg és vigyétek” érzés, ami a fair értékhez képest magasabb diszkontot eredményez, mint amikor a tőzsdére lépő vállalat tulajdonosai friss tőkét vonnak be a vállalat további növekedésének finanszírozására.
A tanulmány a kiszállás módja mellett az átlagos tartási időt is vizsgálja. A szerző dolgát nehezítette, hogy az adatkészlet sok esetben hiányos volt, így mindössze a vizsgált tranzakciók alig 20%-ánál, 171 esetben lehetett biztosan megállapítani a tényleges beszállás időpontját. A jelentősen kisebb vizsgált minta alapján az átlagos tartási időszak 5,2 év, ami megegyezik a nemzetközi szakirodalomban ökölszabályként kezelt 3-7 éves befektetési periódussal. Ugyanakkor a minta szórása rendkívül nagy, a két szélső érték 3 hónap és 14,7 év, azaz a private equity alapok befektetői nagy rugalmassággal kezelik az ide fektetett pénzüket, jellemzően együtt tudnak élni a befektetésük gyakorlatilag nulla likviditásával, viszont élvezik az ezért cserébe megszerezhető magas hozamokat.
Összegzésként elmondható, hogy a private equity alapok valódi értéket tudnak teremteni a befektetőiknek, hiszen számos befektetést és exitet hajtanak végre. Tevékenységükkel hozzájárulnak a gazdaság fejlődéséhez, mert az általuk tulajdonolt és vezetett cégeknek jellemzően nő a hatékonysága, és emiatt a nemzetgazdasági átlag felett tudnak növekedni, nem kis részben a professzionális menedzsmentnek köszönhetően. Az exitek módja pedig jól tükrözi a régiónk sajátosságait: a gazdaságtörténeti okokra visszavezethető alacsony tőkefelhalmozás és a kevésbé fejlett nyilvános tőkepiacok következményeként a private equity alapok jellemzően a külföldi szakmai befektetőket keresik kiszállásaik során. A hazai cégtulajdonosok és vállalatvezetők számára fontos üzenet, hogy a fehér lovon érkező szőke herceg, ez esetben a külföldi szakmai befektető érkezése nem csak a mesében létezik. Elengedhetetlen a növekedés, a hatékonyságnövelés, a tudatos cégépítés és a konzisztensen magas teljesítmény, hogy egy napon majd rajtuk akadjon meg a szőke herceg csillogó kék szeme. Pont, mint a profi befektetők esetében.
