Mikor és miért döntött úgy, hogy eladja a cégét?

2018 nyarán, átmeneti egészségügyi nehézségeim következtében – melyet szerencsére azóta kontroll alatt tartunk – döntöttem a cég értékesítése mellett. Utólag mérlegelve a betegségtől való félelemre volt szükség ahhoz, hogy így döntsek, máskülönben a 90-es éveimben is a társasággal foglalkoztam volna.

Hogyan képzelte el először a PowerPak Kft. ideális új tulajdonosát?

Számos tényező befolyásolta az új tulajdonos kiválasztási folyamatát. Úgy gondolom, hogy számomra a legfontosabb az új tulajdonosba és a tranzakcióba vetett bizalom és az átláthatóság volt. Ezek mellett a következő kérdéseket tettem fel magamnak:

  • Képesek lesznek-e multinacionális ügyfeleim, különböző vezetési szinteken, jó kapcsolatot létesíteni vele és az embereivel?
  • Megérti-e az illető az ügyfeleim üzletét?
  • Tud-e valami pluszt nyújtani az ügyfeleknek?
  • Van-e hosszabb távú stratégiai indoka a cégvásárlásra a rövid távú pénzügyi hasznon kívül
  • Rendelkezik-e a megfelelő erőforrásokkal?
  • Van-e potenciális üzleti konfliktus közte és az ügyfeleim között?

A PowerPak jelentősen nőtt az elmúlt időszakban, és olyan sikeres vállalattá vált, amely képes multinacionális ügyfelek kiszolgálására. Ön szerint mi volt a legfontosabb tényező ennek elérésében?

Az üzleti sikerek abban rejlenek, hogy tisztességes kapcsolatokat építünk ki, ígéreteket teszünk (specifikáció, ár és szállítás), és következetesen teljesítjük ezeket az ígéreteket. További tényezők, amelyek hozzájárultak sikerünkhöz:

  • sziklaszilárd üzleti menedzsment;
  • jól képzett, jól fizetett és motivált kollégák a termelésben;
  • jól meghatározott üzleti struktúra, jól meghatározott szerepekkel;
  • hajlandóság az ügyfelek támogatására a K+F folyamatban;
  • nagyszerű üzleti helyszín Budapesten, ahonnan az EU-t és az azon kívüli országokat is ki lehet szolgálni;
  • átlátható és nyílt vevői árkalkuláció.

Szinte egy tucatnyi potenciális befektető írta alá az NDA-t, és kapta meg az információs memorandumot. Magyar magánbefektetők és private equityk által támogatott nemzetközi stratégiai befektetők látogatták meg az üzemet, és beszéltek Önnel a lehetőségről. Mit tanult ezeken a találkozókon?

Őszintén szólva, Márton és a CMBP csapata intézte a látogatásokat, és követte nyomon a találkozásokat a befektetőkkel. Az igazi tanulság számomra az, hogy legjobb döntéseim egyike volt, amikor úgy határoztam, hogy szakértő tanácsadót vonok be a cégértékesítési folyamatba.

Véleménye szerint milyen kompromisszumokat kellett hoznia a sikeres tranzakciózárás érdekében?

Azt hiszem, a legfőbb kompromisszumot az értékelés kapcsán kellett meghoznom, annak érdekében, hogy zárhassuk a tranzakciós folyamatot a kiválasztott befektetővel.

Volt rossz érzése azzal kapcsolatban, hogy mások megtudják, hogy értékesíteni tervezi a cégét, és ez negatív hatással lehet az üzletre? Tapasztalt bármi negatívumot e tekintetben?

Mivel nagyon szigorú titoktartási megállapodásokat kötünk az ügyfelekkel, és egy kicsi, erős versenyzői piacon tevékenykedünk, rendkívül aggódtam az értékesítési folyamat vállalatra gyakorolt lehetséges káros hatásai miatt. A CMBP körültekintő útmutatásai alapján jól tudtunk manőverezni ezen az úton, így a cégértékesítési folyamat nem befolyásolta az üzletet és az ügyfélkapcsolatokat. Úgy gondolom, ugyanez lett volna a helyzet akkor is, ha a tranzakció az utolsó pillanatban szétesett volna.

Van tanácsa azok számára, akik a vállalatuk értékesítésén gondolkodnak?

Ugyanúgy, mint a vállalkozás különböző területein folytatott éves auditok esetében, azt javaslom, hogy a vállalkozásfejlesztés nagyon korai szakaszában legyen bevonva egy olyan tanácsadó, mint a CMBP, a vállalat éves „eladhatósági” ellenőrzésére, még akkor is, ha a vállalkozás eladása egyelőre fel sem merült. Másodszor, miután megszületett a döntés a cég eladásáról, minél korábban legyenek bevonva ügyfelek a folyamatba.

Milyen további tervei vannak?

Igazából élvezem a saját üzletet, különösen a beindítási fázist, és az első rendelés megszerzését. Új vállalkozást indítottam, mely minőségellenőrző szoftverek fejlesztésével és értékesítésével foglalkozik… csak figyeljenek!