Tavaly az ISI DealWatch összesítése szerint a Concorde MB Partners szerezte meg az első helyet Magyarországon a lezárt vállalat fel- és kivásárlási ügyletek számát összegző rangsorban. Préda István vezérigazgató elmondta, 2011-ben az előző évhez képest nehezebbé vált a finanszírozási környezet a vállalatfelvásárlási piacon és egyelőre ebben idén sem érezhető változás. A középvállalati szektorban tevékenykedő Concorde MB Partners tavaly öt fel- és kivásárlási ügyletet zárt le.


Préda István kiemelte, a Magyarországon megvalósult kivásárlási tranzakciók összértékét nem lehet irányadónak tekinteni a piac megítélésénél, hiszen olyan nagy volumenű ügyletek, mint a MOL visszavásárlása vagy a BorsodChem eladása teljesen felborítja az összképet több mint 2 milliárd eurós ügyletértékkel. Sokkal jobb mutatónak lehet tekinteni a tranzakciók számát, ami sajnos csökkent 2010-hez képest, leginkább a középvállalati szektor iránti érdeklődés visszaesése miatt. A Concorde MB Partners tapasztalatai szerint a külföldi befektetők, ahogy az egész gazdaság, úgy a magyar vállalkozások kilátásaival kapcsolatban is elbizonytalanodtak, és ha mégis megvan a szükséges bizalom, akkor a finanszírozási oldalon vannak kihívások. Szintén torzíthatja a piac valós helyzetéről alkotott képünket, hogy 2011-ben az állam számos tranzakcióban vett részt, valamint a magánnyugdíj-pénztárak felszámolása is előmozdított ügyleteket.

„Ebben a nem túl kedvező piaci környezetben jó eredménynek tartom, hogy öt tranzakciót sikerült lezárnia a Concorde MB Partners csapatának 2011-ben. Ügyleteink közül újdonság volt a magyar ATEV Zrt. terjeszkedésének tanácsadói támogatása Romániában, ahol tavaly nyitottunk irodát. Reméljük, hogy a két ország közti befektetői kapcsolatokat idén még intenzívebben tudjuk segíteni bukaresti jelenlétünkkel” – mondta Préda István.

Ahogy az ISI DealWatch által készített összefoglalóból kiderül, már 2010-től segítette a hazai vállalat fel- és kivásárlási piacot, hogy a vásárlói oldalon megjelentek a JEREMIE programban résztvevő és magyar tulajdonban lévő kockázati tőkebefektető társaságok, amelyek elsősorban az innovatív technológiákat fejlesztő cégekbe raknak pénzt. Préda István külön is kiemelte az EU-s programon kívül működő, de szintén magyar Docler Holding befektetési tevékenységét, amely – többek között- a nemzetközi szinten is jegyzett mobil kommunikációs monitoring megoldást kínáló CeuData Kft-ben szerzett meghatározó befolyást és biztosított tőkét a nemzetközi terjeszkedésre.

„Jelenleg úgy látjuk, hogy Magyarország, helyzete, az EU-IMF megállapodás árnyékában, nehézzé teszi a megszokott értékelési szorzók alkalmazását a vállalatfelvásárlási vagy kivásárlási tranzakcióknál. Ezzel együtt, mint tavalyi eredményeink is mutatják, a nyereséges és erős piaci pozícióban lévő, vagy konjunkturális piacon, gyorsan fejlődő vállalkozásokra lehet vevőt, befektetőt találni. Az eladási vagy tőkebevonási folyamat hosszabb, mint korábban, ezért, aki ilyen terveket fontolgat, annak minél hamarabb érdemes megtennie az első lépéseket. A kereslet, illetve a finanszírozási környezet ugyanolyan bizonytalan, mint az általános gazdasági helyzet. Ennek megfelelően, amíg az ajtó nyitva van, azon érdemes belépni. Figyelembe véve az euró- és adósságválság elhúzódását, valamint Magyarország nemzetközi megítélését, a vételár meghatározásánál alkalmazott szorzók nagyobb emelkedésére középtávon sem számíthatunk, ezért most az időfaktor a siker legfontosabb értékmérője” – vélekedett Préda István, a Concorde MB Partners vezérigazgatója.

IMAP – piacvezető ismét Közép-Kelet Európában

A Thomson Reuters rangosra szerint az IMAP a vállalatfúziós és felvásárlási szervezetek között globálisan a negyedik helyet szerezte meg az 500 millió dollárig terjedő lezárt ügyletek kategóriájában. Az IMAP ugyanakkor Közép-Kelet-Európában immár második éve piacvezető 27 lezárt tranzakcióval 2011-ben.