Felmérések szerint a cégek 80%-a 5 éven belül elbukik. E statisztika nekünk vállalkozóknak kevéssé meglepő. Egy vállalatot felépíteni komplex, idő- és energiaigényes feladat. Nem árt, ha családunk megértő és az idegeink kötélből vannak. Ha ezek mellett még a szerencse is ránk mosolyog, az akadály vehető.
A következő fázis, a kkv-ból közép- és nagyvállalattá válás más típusú kihívásokat támaszt. Itt már meg kell tanulni delegálni, céget építeni, piacot fejleszteni… és – ami a legnehezebb – tőkét szerezni.
Ugyanis a tőkeszegény vállalkozó dilemmája a következő: Ha élni akar, akkor ki kell vennie a megtermelt nyereséget. De ha kiveszi a profitot, akkor a cégnek nincs tőkéje a növekedéshez. Ha visszaforgatja a cash-t, akkor családja nem élvezheti a duplaműszakok gyümölcsét. Középtávon ez kiégéshez és a növekedés elhalásához vezet. Így sokan a „harmadik utat” választják: kiveszik a profitot, és hitelekből fejlesztenek. Ennek eredménye az eladósodás ördögi spirálja.
Tetszik, nem tetszik, marad a kockázati tőkebevonás. Ennek hátránya, hogy a cég feletti kontroll elvesztésének veszélye fenyeget, ha a vállalat nem hozza az üzleti tervét. Azonban jó a piaci lehetőségek esetén, a menedzsment kisebb személyes áldozatvállalással gyorsabb növekedést érhet el.
A kontrollvesztés minden- vagy-semmi kockázata csökkenthető, ha a tőkebevonást tőkekivéttel kombináljuk. A magán- és mezzanin (alárendelt kölcsöntőke) befektetők általában nem bánják, ha a tulajdonos-menedzser a befektetéssel egy időben a cégérték 20-30%-át kivonja a feltőkésített cégből. Mint amikor a rulett asztalnál levesszünk chippeket az asztalról és csak a többi zsetonnal játszunk tovább.
A 22-es csapdát átugrani keveseknek sikerül. De higgye el, a tőkebevonás még mindig kisebb rossz, mint lemondani élete nagy lehetőségéről, hogy „mások pénzéből” vállalatát európai szintű játékossá fejlessze…
Préda István, vezérigazgató
MB Partners
