A fel-és kivásárlási ügyletek a nyár előtt azt jelzik előre, hogy a forró évszakban sem lesz pihenés a cégfelvásárlási piacon ebben az évben. Új befektetők folyamatosan érkeznek Európán kívülről, a nyugati vállalatok terjeszkedése pedig tovább folytatódik kelet-európa felé, ahol a banki finanszírozás még mindig nagy probléma. Eközben a kormányok továbbra is aktívak a piacokon.


Mi körülbelül 30 lezárt vagy folyamatban lévő tranzakciót emeltünk ki a június közepéig tartó időszakból, de az összes regisztrált ügylet meghaladta a 200-at is.

Az egyik legnagyobb tranzakció mindenképpen ebben az időszakban az AXA Sun Life Holdings Ltd. és a Winterthur Life UK Ltd. megvásárlása volt a nyugdíj- és befektetési holding vállalat, a Friends Provident Holdings által, melyet becslések szerint 3,3 milliárd euróért hajtottak végre. Ez az ügylet azonban eltörpülhet a még csak pletykaként keringő hír mellett, miszerint a spanyol Telefonica SA tulajdonrészét 10 százalékról 100 százalékra emeli a portugál Telecom SGPS-ben. Ennek az ügyletnek az értéke elérheti a 6 milliárd eurót is.

Szintén a nagy játékosok kategóriájában lehet említeni egy igencsak érdekes ügyletet egyenesen Luxemburgból. A KBC csoportnak sikerült megállapodnia a Hinduja csoporttal, hogy eladja a magánbanki szolgáltatásokat nyújtó KBL European Private Bankers-t összesen 1,35 milliárd euróért. A Hinduja csoport egy diverzifikált portfolióval rendelkező birodalom, mely már 1914-től kezdve jelen van a bankszektorban a Hinduja Bank Switzerland-en és Indiában az IndusIand Bankon keresztül. Miközben a csoport egy megfelelő környezetet és folyamatosságot biztosít majd a megvásárolt banknak, arra is lehetőséget kínál, hogy az könnyebben elérje prémium szolgáltatásaival a gyorsan növekvő keleti, ázsiai és indiai piacot is. A Hinduja csoport célja, hogy a KBL tovább növekedjen nemzetközi szinten, melyhez nagy segítségére lesznek a csoport több mint 100 országban meglévő érdekeltségei.

A bankszektorban további két nagyobb tranzakciót is feljegyezhettünk, mindkettőt részben Olaszországból. 740 millió euróért Franciaországban a Crédit Agricole SA megvette az Intesa SanPaolo SpA bankot és annak 96 fiókját, miközben a Banco Popolare Societa Cooperativa felvásárolta a Cassa di Risparmio di Lucca Pisa Livorno SpA-t 312 millió euróért.

Az autóiparhoz kapcsolhatóan is sok ügylet született érintve a formatervezést, a finanszírozást és az alkatrészt gyártást is. Megkezdődött a Daimler Financial Services és a Mercedes-Benz Bank újrastrukturálása, összeolvadása, melyet 2012-re fejeznek be. A Daimler Financial Services központja Berlinből Stuttgartba költözik és Mercedes-Benz Bank központja mellé kerül. Ezzel a német piacon és globálisan is a finanszírozási szolgáltatások egy központi helyre, Stuttgartban költöznek át. A folyamat részeként a Mercedes Bank AG a Daimler Financial Services részévé válik.

Mindeközben a Daimler versenytársa, a Volkswagen csoport megvette az Italdesign 90,1 százalékát leányvállalatán, a Lamborghinin keresztül. A tranzakcióval a Lamborghinihez kerülnek az Italdesign névhasználati és a szabadalmi jogai. A cég egyébként már a korai időktől dolgozott a német csoportnak, többek közt ők tervezték a Golf 1-es sorozatát és a legkorábbi Passatot, a Sciroccót és az Audi 80-ast is. A felvásárlás feltételei és kondíciói még nem nyilvánosak, de egyes szakértők szerint elképzelhető, hogy az Italdesign csapata ezentúl csak a Volkswagen csoportnak fog dolgozni.

Eközben a Saab korábbi megvétele továbbra is ad némi munkát a fel- és kivásárlási tanácsadóknak, ugyanis a holland központú Spyker most szerezte meg a Saab angol leányait.

Magyarországról is érkezett ezúttal egy autóalkatrész gyártót érintő ügylet. Az amerikai Superior Industries International Inc. eladta 50 százalékos részesedését a Suoftec Könnyűfémtermék Gyártó és Forgalmazó vegyesvállalatban a partnercég, Otto Fuchs KG német vállalatnak. Ezzel a tatabányai könnyűfém kerékgyártó cég teljes egészében az Otto Fuchs KG-hez került.

És végül egy új pletyka szerint a General Motors egyesül a francia autóalkatrész gyártó General Motors Strasbourg SAS-sal.

Mint mindig, most is jó néhány érdekes felvásárlás történt Európában, melyet ki is emeltünk. Erre jó példa, hogy David Gold és David Sullivan 60 százalékra növelte részesedését az angol West Ham futball csapatba. A két társelnök 5-5 százalékkal növelte részesedését a klubban a korábbi tulajdonos, CB Holdings terhére, 8 millió angol font értékben. A tőkeemeléssel újabb sztárokat szeretnének szerződtetni. Eredetileg a francia Thierry Henry leigazolását vették tervbe, de mint mostanra kiderült, a csatár az amerikai Red Bull New York csapattal állapodott meg.

Ugyancsak egy érdekesnek ígérkező, de meg nem erősített hír látott napvilágot a Songbird Estates-ről, mely London második üzleti negyedét, a Canary Wharfot birtokolja. A Qatar Holding LLC cáfolta, hogy megkereste volna a Songbird-öt, de így is kiszivárgott, hogy a Qatar Holding nagyjából 600 millió fontot ajánlott az ingatlanbefektetési cégért.