AZ ŐSZ BEKÖSZÖNTÉVEL MEGSZAPORODTAK A TRANZAKCIÓZÁRÁSOKRÓL SZÓLÓ RÉGIÓS HÍRADÁSOK. EZÚTTAL A SZEPTEMBER–NOVEMBERI IDŐSZAKRA VONATKOZÓAN A ZEPHYR ADATBÁZIST KIEGÉSZÍTVE SZEMEZGETTÜNK AZ EMIS ÉS A SZAKÁGI OLDALAK HÍREIBŐL IS. TÖBB MAGYAR ÜGYLETRŐL TUDUNK BESZÁMOLNI, MINT ELŐZŐ SZÁMUNKBAN, DE ELMONDHATÓ, HOGY A TÖBBI RÉGIÓS PIAC TOVÁBBRA IS AKTÍVABBNAK BIZONYULT.

MAGYARORSZÁG

2017. szeptember 15-én új tulajdonoshoz került az Arena Plaza: a bevásárlóközpontot a NEPI Rockcastle 275 millió eurós (82,5 milliárd forintos) vételárért szerezte meg Arena Property Kft. nevet viselő leányvállalatán keresztül a korábbi tulajdonos Symmetry Arena Ingatlankezelő Kft.-től. Budapest második legnagyobb, 66 ezer négyzetméteres plázája 2007-ben nyitotta meg kapuit, jelenleg teljes bérbeadottság mellett működik. A NEPI egy dél-afrikai befektetési alap, mely kiskereskedelmi és iroda-ingatlanokat vásárol, fejleszt illetve üzemeltet a közép-kelet-európai régióban.

A Libri Kiadói Csoport 2017 szeptemberében szakmai befektetőként kisebbségi tulajdont szerzett a Kalligram Kiadóban. Az Alexandra cégcsoport válsága után a Kalligram úgy döntött, hogy profiljának és fenntartható működésének érdekében olyan szakmai és pénzügyi befektetőt keres, amely lehetővé teszi, hogy megőrizze eddigi profilját és szerzőgárdáját. A kiadó többségi tulajdonosa a jövőben Mészáros Sándor, a kiadó eddigi vezetője lesz.

A Gazdasági Versenyhivatal tudomásul vette az AValue Befektetési Kft. Lapcom Kiadó Zrt. feletti irányításszerzését, amelynek keretében az AValue a Lapcom részvényeinek 100 százalékát szerzi meg. Az AValue Befektetési Kft., amely az AV Investments leányvállalata, a Radio Bridge Media Holdings Ltd.-től vásárolta meg a Lapcom Zrt. részvényeit. A kiadó termékei közé tartozik egyebek mellett a Bors című országos napilap, a Délmagyarország című Csongrád megyei és a Kisalföld című Győr-Moson-Sopron megyei napilapok. A vásárláshoz a Médiatanács már július 25-én hozzájárult.

November elején számoltak be sajtóhírek, miszerint megvásárolta a Garancsi István tulajdonában levő GaranSec Zrt. a G4S biztonsági cég magyarországi leányvállalatait: a G4S Készpénzlogisztikai Kft. és a G4S Holding Kft. 100%-os üzletrészét, valamint a G4S Biztonságtechnikai Zrt. 100%-os részvénycsomagját. A GaranSec egyedüli részvényese a többek között a Videoton FC-t és a Market Építő Zrt.-t tulajdonló Garancsi. A társaságot mindössze egy hónappal korábban jegyezték be. A G4S Biztonságtechnikai Zrt. a G4S brit multicég tulajdonában volt eddig, 2016-ban 3,2 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, az évet 155 millió forint adózott eredménnyel zárta.

A Cégközlöny szerint a Videoton Holding Zrt. megszerezte a TIPA Vezérléstechnikai Kft. 70%-os üzletrészét, melynek eredményeként közvetlen irányítást szerzett felette. A győri TIPA autóipari egyedi gépeket, részegységeket fejleszt, tervez és gyárt. A TIPA tavalyi árbevétele 1,9 milliárd forint volt, ennek mintegy 80 százaléka a győri Audinak történt eladásokból származott.

Szintén novemberi hír volt, hogy a Budapesten hat edzőteremmel üzemelő Gilda Maxot átvette a mindössze két budapesti és egy pécsi üzlettel rendelkező Life1, a cég tulajdonosa a Finext Startup Kockázati Tőkealapkezelő Zrt.

KÖZÉP-KELET EURÓPA

A kiskereskedelmi szektorban két említésre méltó alku köttetett. Jelentős felvásárlást hajtott végre a lengyel nagykereskedelmi lánc, az Eurocash: átvette a Mila 188 üzletét 82 millió euróért. A tranzakciót a lengyel versenyhivatal még nem hagyta jóvá. A cél, hogy létrehozzanak egy olyan szupermarketláncot, mely Lengyelország teljes területén jelen lesz. Az Enterprise Investors (EI) által kezelt Polish Enterprise Fund VII magántőke-befektetési alap felvásárolta Szlovákia vezető független élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatának, a CBA Slovakia a.s.-nek 100 százalékos részvénycsomagját. A vételár egyelőre nem ismert, azt azonban közölték a felek, hogy az Enterprise Investors 16 millió euró friss forrást bocsát a vállalat rendelkezésére a kölcsöntőke arányának csökkentéséhez és a pénzügyi növekedéshez. A cég 130 millió euró árbevételt ért el 2016-ban.

A lengyel gyógyszertári lánc, a DOZ SA további 26 patikában szerzett tulajdonrészt csak az elmúlt három hónapban, a több mint 1000 tagból álló lánc mellett az online versenyben is az élmezőnyben szerepelnek.

A Penta Investment tulajdonában lévő Dr. Max patika-lánc szintén aktív volt: több tucat patikát vett meg Szerbiában, és befektetéseket eszközölt saját termékek előállítására is Csehországban.

Újabb tranzakciót zártak a cseh IMAP-tag, a Redbaenk munkatársai, amikor a SIKA AG megállapodást kötött a KVK Holding a.s. akvizíciójáról. Csehországban a KVK Holding a.s. piacvezető a bitumenes vízszigetelések, valamint a habarcsok gyártói között, 2016-ban 36 millió euró forgalmat ért el.

Október 31-én a DEZA a. s. (az Agrofert Holding tagja) átvette a Petrochemia–Blachownia S. A.-t, egy aromás szénhidrogének feldolgozásával foglalkozó lengyel petrokémiai céget, lezárva a korábbi tulajdonos Borsodchem Zrt.-vel folytatott kétéves tárgyalási időszakot. A cég 2007 óta volt a Borsodchem Zrt. csoport tagja, 110 alkalmazottat foglalkoztat, és tavaly 61 millió euró forgalmat bonyolított le.

A MidEuropa megvásárolta a lengyel Hortex gyümölcslé és fagyasztott élelmiszergyártó céget, a tranzakció még versenyhivatali jóváhagyásra vár. A brit DS Smith 208 millió eurót, – ebből 35 millió euró DS Smith részvény – adott a román EcoPack és EcoPaper vállalatokért, amelyek vezető szerepet töltenek be a román csomagoló- és papírpiacon.

Több tranzakció történt a napenergia világában, a luxemburgi Renesola New Energy szerezte meg a lengyel Rene Foto és Gepol Solar eszközeit korábbi lengyel és osztrák tulajdonosaitól, történt üzletkötés Bulgáriában és Csehországban is, Magyarországon a Ráció Master Kft.-vel kötött együttműködést a holland Photon Energy NV. A 4,5 MW-os fotovolatikus erőművet létrehozó fejlesztési projekt lezártával szerzi meg a cég 100%-át és az eszközöket, várhatóan 2018 első negyedévében.

Bosznia-Hercegovinai piacra lépést jelentett az LKQ Corporationnek, amikor olasz leányvállalatán, a Rhiag S.p.A.-n keresztül megvásárolta a SiM Impexet. A közel húsz éves múltra visszatekintő SiM Impex piacvezető a boszniai autóalkatrész-kereskedelemben, a vevő Rhiag az egyik legnagyobb európai kereskedő, a tulajdonos LKQ pedig 7,3 milliárd dolláros globális árbevételét növelte tovább ezzel az akvizícióval. Az eladó tanácsadója a horvát IMAP Ascendant volt.