„A mai szervezetek kulcskérdése a szervezés hangsúlyainak helyes megválasztása – a stratégiai prioritások rendszere. Abban a környezetben, amikor egyszerre több, egyre gyorsabban bekövetkezõ és egyre mélyrehatóbb változások zajlanak, elengedhetetlen, hogy rendszerezetten végezzük az átalakításokat, fejlesztéseket, javításokat a mindennapi munkánkon.”


Nem jó dolog összevisszaságban lenni. Minden ember, és minden emberi közösség elemi igénye a rend. A rend megteremtésére irányuló emberi tevékenység a szervezés. Azért csináljuk, hogy minden rendben menjen.

Igen ám, de mi az a rend? Az, hogy mindent megmondanak, elõírnak nekünk, vagy csak ha a kereteket biztosítják, azon belül szabadok vagyunk?
A keretek mennyire kemény korlátok – akkor van rend és szervezettség, ha azok, vagy akkor, ha valami szabadságfokunk még azok puhításában is van?

Egyáltalán, ki mondja, mondhatja meg nekünk, hogy mit csináljunk? És mi mennyire szólhatunk ebbe bele? Hol és mikor fejthetjük ki egyáltalán a véleményünk? Mit tudunk arról, hogy ami velünk történik, milyen nagyobb egészbe illeszkedik be?

A mai vállalatok rengeteg idõt töltenek saját rendszereik, felépítésük, folyamataik, irányelveik, útmutatásaik, munkamódszereik megszervezésével. Egyre eszköz-intenzívebb környezetben. Idõt és pénzt nem kímélõ feladat ez. Feneketlen hordó is néha.

Érezték már úgy, mintha az egésznek nem lenne értelme, sokszor csak az összevisszaságot növeljük?

Ez valószínûleg akkor jut az eszünkbe, amikor már jól benne járunk a feladatban, anélkül, hogy tisztáztuk volna a célokat, az eredmények mérésének mutatóit, az odavezetõ út szakaszait és fokozatait, azok egymásutánját, illetve a szükséges erõforrásokat.
Mibe fog ez nekünk kerülni és mit hoz a konyhára? Mivel leszünk gazdagabbak a folyamat során, a szervezés eredményeképp? A változások után milyen hamar válik az új „rutinná”, mennyi türelmi idõ kell megértéshez, a begyakorláshoz? Kik azok az emberek, akiktõl a javulást várjuk, és mit teszünk még a vállukra ezen kívül?

Azután legközelebb akkor jut eszünkbe az elõbbi kérdés, amikor rádöbbenünk, hogy valamit már ellenõrizni kellene, de nem tettük meg. A kezdeti lendület, lelkesedés alábbhagy, a fontos dolgokat még fontosabbak írják fölül, az egykor távoli hegy egyre közelebb kerül, amíg csak elfogy az indíttatásunk a megmászására – inkább kikerüljük.

Közben pedig az a sok ember, akikkel mindig, mindent végig kell beszélni. Még azt sem értik, ami napnál világosabb. Egyáltalán, mi az, hogy nap?
És a kütyük, amelyek mindig meghibásodnak. Ha éppen mûködnek, akkor meg lassúak, mint a tetû. Egyre újabbakat és újabbakat fejlesztünk belõlük, és az egész tökéletlenség csak egymásra rakódik. Miközben a nagymama is internetezik, a kifejlesztett lehetõségek túlnyomó részét nem is ismerjük, és nem is használjuk. Akkor meg mire jók?

Általában pedig úgy érezzük, alul vagyunk infor-málva, nem tudunk semmirõl. Miért nem jutnak el hozzánk a legfrissebb értesülések? Lehet, hogy szándékosan hagytak ki minket valamibõl, netán csak nemtörõdömségbõl? Mindkettõ nagyon elkeserítõ.
És a kerék csak forog, forog, a tempó csak gyorsul, egyre gyorsul…

A mai szervezetek kulcskérdése a szervezés hangsúlyainak helyes megválasztása – a stratégiai prioritások rendszere. Abban a környezetben, amikor egyszerre több, egyre gyorsabban bekövetkezõ és egyre mélyrehatóbb változások zajlanak, elengedhetet-len, hogy rendszerezetten végezzük az átalakításokat, fejlesztéseket, javításokat a mindennapi munkánkon. Ennek egyik legnépszerûbb módszere a projekt-szerû feladat végrehajtás. Egy jó projekt mindig valamit megváltoztat a szervezetben. Valószínû, hogy egyébként is mindig minden egy kicsit változik a szervezeti mûködésben, de a projekt ezeket tervezetten és ellenõrzötten teszi. Egy sor kérdésre még nem talált a szervezetfejlesztés jobb választ a projektnél.

És egyébként is jót tesz nekünk…

Nagy Péter, vezetõ tanácsadó, Konett Team