Miért sikeres és elismert a munkájában Dr. House? Pedig igencsak durván bánik, nem csak a kollegákkal, hanem a „fizető” ügyfelekkel, a betegekkel is! Hogyan vívta ki magának ezt a függetlenséget, elismertséget, mitől engedheti meg magának ezt a stílust?


A sorozat népszerű főhőse gyakran kerül nehéz döntési helyzetekbe, old meg sikeresen feladatokat, igencsak szokatlan módon, amire „csak Ő” képes. Talán érdemes megnézni ilyen szemmel is minden vezetőnek, mi az, amit másképp csinál!

Azon nem kell sokáig gondolkodni, hogy megvan a szükséges szakmai ismerete, tapasztalata, de ez önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy kiemelkedő eredményeket érhessen el. És az is biztos, hogy az arroganciája inkább hátrányos tényezőként értékelendő, semmint a tévedhetetlenség bizonyítéka. Egy Dr. House féle szaktekintély már megteheti, hogy durva legyen, mint a pokróc.

De akkor mi segít egy személyt az eredmények elérésében ezen kívül? 

Talán úgy tudom megfogalmazni, hogy ki tudott lépni azokból a sztereotípiákból, amik a szokványos embereket fogva ejtik. Nála az összefüggések elnyomják a szakmai protokollok előírásait, és egy olyan késztetés vezérli, aminek célja a probléma megoldása. Maga a gyógyítás. Egyéni döntés, mérlegelés alapján határozza meg a következő lépést, már a kivizsgálás alatt is. A vizsgálat során szerzett ismereteket nem csak dokumentálja, hanem valóban a problémára koncentrál, gyógyítani akar. A jelenlegi válságos helyzetben mit tehet a könyvvizsgáló – Dr House mintájára –, hogy a beteg páciense, ügyfele és azok hitelezői, ügyfelei, beszállítói valódi segítséget kapjanak? 

A könyvvizsgálati standardok és a számviteli törvény sok esetben egyértelműen rendelkezik, mit kell tenni, de sok esetben a törvény alkalmazása, egyes ügyletek egyedi megítélése során pont egy olyan felelősségteljes döntést kell meghozni, mint Dr. House-nak.

Ezen múlhat például: a vállalkozás hitelképessége. Ha a könyvvizsgáló az óvatosság elve alapján a 100 százalék biztonságra törekszik, a társaság esetleg indokolatlanul nem lesz hitelképes, aminek rövid távon negatív hatásai lesznek a hitelezőre és a társaságra nézve egyaránt. (És persze a könyvvizsgáló is veszít egy ügyfelet, de a függetlenség miatt, ettől tekintsünk el…)

A mai helyzetben a likviditás szűkössége miatt szinte bármely cég akár önhibáján kívül pillanatok alatt fizetésképtelenné válhat. A támogató könyvvizsgáló tudja, hol van az a határ, amit meg kell húzni a túlzott óvatosság és a túlzott felelősségvállalás között.  Persze mindkét félnek tudni kell, hogy a nehéz helyzetekből a gyógyulás útja nem csak gyógy-masszázs vagy wellness kúra lehet, hanem a keserű pirula bevétele sem mindig elkerülhető.

A könyvvizsgáló akkor tud igazán segíteni válságos helyzetekben, ha bizalmi kapcsolatban áll az ügyféllel, hiszen az orvos előtt is „gatyára” kell vetkőzni. A bizalmat pedig ki kell érdemelni a hasznos tanácsokkal, odafigyeléssel, ügyfélközpontúsággal.

Ebben van óriási szerepe a könyvvizsgálónak, hogy egyedi döntésekkel hozzájáruljon a társaságról alkotott, a valóságnak legjobban megfelelő kép kialakításához, természetesen a függetlenség és az objektív véleményalkotás megtartása mellett.

Mi ezt hívjuk támogató könyvvizsgálatnak.

Honti Péter, ügyvezető tulajdonos
Interauditor Neuner + Heinzl Tanácsadó Kft.