EGY ÚJABB SIKERESEN ZÁRULT ÜGYLET A CMBP – ÚJ IRODÁBA KÖLTÖZÖTT

Amikor a Concorde Vállalati Pénzügyek és az MB Partners öt éve összebútorozott, úgy terveztük, hogy nagyságrendileg egy évet maradunk ideiglenes irodánkban, majd leköltözünk az első emeletre egy nagyobb, tágasabb és modernebb térbe. Sajnos a körülmények máshogy alakultak, aminek vége az lett, hogy közel három évig tartott az iroda kivitelezése, majd anyacégünk, az Oriens IM is beköltözött hozzánk, vendégségbe, amíg az ő irodájukat újították fel. Végül sok várakozás után az ötödik születésnapunkra azzal ajándékozott meg minket a kivitelező, hogy az Oriens irodája elkészült, és így átvehettük irodánkat. A jelenleg tipikusan home office munkavégzés mellett az irodát elsősorban átmenő bázisnak használjuk, de reméljük, valamikor a közeljövőben már munkatársakkal is feltöltődik.

ÚJ BOARDTAGOK AZ IMA P SZERVEZETÉBEN SZENDRŐI GÁBOR IS AZ IGAZGATÓSÁG TAGJAI KÖZÖTT

2020 októberében nemzetközi hálózatunk, az IMAP kijelölt partnereiből álló testülete három új tag kinevezéséről döntött. Olivia M. Ferris, a bostoni székhelyű Capstone Headwaters ügyvezetője és François Wohrer a hálózat belga és francia társcégének, a Degroof Petercamnek ügyvezetője mellett cégünk egyik ügyvezető partnere, Szendrői Gábor is tagjává vált a tíz főre növekedett irányító testületnek, amely a nemzetközi hálózat globális stratégiai irányvonalának meghatározásáért felel. Minden tag valami egyedi értéket képes hozni a vezetői csapat számára annak biztosítására, hogy az IMAP tovább növekedjen, és kivételes értéket teremtsen ügyfeleinek. Gábor, aki jelenleg az IMAP kiemelt kiadványának, a Creating Value-nak társszerzője és szerkesztője, valamint a globális tudásközpont vezetője és koordinátora, a McKinsey & Co.-nál töltött éve révén erős vezetői tanácsadói háttérrel érkezik a testülethez, és reméli, hogy bizonyos értékeket az IMAP hálózatába is képes lesz majd beemelni. Gábor tagsága komoly lehetőséget nyújt számunkra az IMAP-partnerség támogatására és az együttműködési képességünk elmélyítésére.