A VÍRUSVÁLSÁG ELSŐ FELVONÁSA UTÁN ÉS A MÁSODIK ROHAM KÖZEPETTE JELENIK MEG CÉGÉRTÉK FOLYÓIRATUNK IDEI NEGYEDIK SZÁMA. PÁR NAPPAL AZUTÁN, HOGY A CONCORDE MB PARTNERS, A CONCORDE VÁLLALATI PÉNZÜGYEK ÉS AZ MB PARTNER ÖSSZEOLVADÁSÁVAL LÉTREJÖTT TRANZAKCIÓS TANÁCSADÓ ÖTÖDIK SZÜLETÉSNAPJÁT ÜNNEPELTE. KÉT FONTOS APROPÓ – EZ A SZÁMUNK MÉGSEM EZEKRŐL A DOLGOKRÓL SZÓL.

Néhány éves hagyományunknak megfelelően, miszerint szeptemberben mindig egy hosszabb elemzéssel jelentkezünk, a mostani kiadvány fókuszterülete egy tanulmány, mely a Bankárképző mentorprogramja keretében készült, és a magyar és cseh legnagyobb árbevételű privát vállalkozások eredettörténetét hasonlítja össze. Az elemzés sok érdekességet bemutat, de talán a leginkább érdeklődésre számottevő megállapítása, hogy míg a cseh nagy magánvállalatok közül már csak 38% van az első generáció kezében, ez a hazai privát nagyvállalatok között 75%. Ehhez az elemzési eredményhez érdekes adalékul szolgál két cikk, amelyek a generációváltás különféle aspektusait vizsgálják; az egyikben kollégám egy befektető-menedzser csapat által végrehajtott cégfelvásárlás tanulságai alapján általános érvényű gondolatokat fogalmaz meg az MBI-tranzakciókról, a másikban az egyik befektető, a HiVentures szempontjából kerül elemzésre egy generációváltást eredményező ügylet. Kiadványunkban megjelenik a BeatOrbit, egy innovatív ötlet, mely egy magyar csapat által elsőként Londonban került bevezetésre, most pedig Budapesten debütált. Legfrissebb tranzakcióink közül pedig egy általunk támogatott összeolvadást mutatunk be, mely során a Red Lemon és a Person PR-ügynökségek egyesültek. A Cégérték 100. számában elindított irodalomismerte-tésünk ezúttal Gino Wickman és Mike Patton Vedd kezedbe a vállalkozásod című sikerkönyvét mutatja be, amely az EOS vállalatfejlesztési rendszer bevezetését szemlélteti egy konkrét vállalati példa segítségével. Partnereink közül a Jalsovszky ügyvédi iroda a „senki földjére” visz minket, elemzésük a tranzakciók speciális szakaszát, az aláírás és a zárás közötti időt mutatja be, a Primus Trust szakértői pedig a bizalmi vagyonkezelés egyes kérdéseit járják körbe. A Cégérték forgatásához jó időtöltést, és ezalatt jó ötletszerzést kívánunk!