SOK SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A CÉGÉRTÉK 2025. ÉVI TAVASZI SZÁMÁVAL.
Az idei évben a Cégérték magazin huszadik évfolyamába lépett. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Cégérték Magyarország vezető, cégeladással, cégértékeléssel, tőkebevonással foglalkozó magazinja lett az elmúlt években, amit olvasóink: jelenlegi és jövőbeni cégtulajdonosok és menedzserek mellett befektetők, pénzügyi szakemberek és a téma iránt érdeklődők lelkes visszajelzései is alátámasztanak.
Nagy örömünkre szolgál, hogy 2015 és 2024 között 96 tranzakciót zártunk, amivel továbbra is piacvezető tranzakciós tanácsadó társaságnak mondhatjuk magunkat. Idén hetedik alkalommal készítettük el elemzésünket, melyben több tranzakciós adatbázis adatait összeszedve vizsgáljuk meg az előző év hazai tranzakciós piacát. A 2023. évben a hazai középvállalati tranzakciók száma növekedett az előző évhez képest, és darabszámát tekintve a 2021-ben meglóduló, majd 2022-ben lelassuló hazai tőkekifektetés is nagyon jól teljesített. Idén is bemutattuk a tavalyi tranzakciós sikereinket, illetve ezen túl sok egyéb, a hazai cégtulajdonosok és cégvezetők számára érdekes tartalommal jelentkezünk.
A Dragon Sage Consulting ügyvezetőivel készült interjúból megtudhatjuk, hogy miként találhatnak ázsiai célpiacokat a magyar vállalkozások a jelenlegi – ki-hívásokkal teli – gazdasági helyzetben, és hogyan tudnak ezekre az új piacokra hatékonyan és sikeresen betörni.
Szórád Gábor amellett érvel, hogy ma már az AI-megoldások sokszor ingyenesen, vagy havi tízezer forint alatti összegből elérhetők, így a kis- és középvállalatoknak lehetősége nyílik rá, hogy szolgáltatási színvonalban és hatékonyságban utolérjék a sokkal nagyobb IT-büdzsével rendelkező versenytársaikat. A cikk praktikus útmutatót ad az AI bevezetéséhez.
Magyarországon – a régió más országaihoz hasonlóan – a lakóingatlan az egyik legnépszerűbb befektetési forma. Kutas Gábor, a Recorde Alapkezelő vezérigazgatója írásában bemutatja, hogy az ingatlanpiac mennyivel színesebb ennél, és az üzlethelyiségek, ipari és logisztikai ingatlanok, bérbeadott irodaházak, valamint az ezeket birtokló befektetési alapok komoly lehetőségeket hordoznak.
Korábbi évek hagyományait folytatva idén januárban ismét megrendeztük a CMBP Könyvklubot, melynek alapjául szokás szerint egy, a CMBP csapata által inspirálónak és elgondolkodtatónak tartott könyvet választottunk. A beszélgetés témájául Dan Gardner és Bent Flyvbjerg szerzőpáros Megvalósítás hatékonyan – Lépjünk túl a projektek sorsát megpecsételő buktatókon! című könyve szolgált.
Hogyan tud egy hazai kkv akár Brüsszelben lobbitevékenységet folytatni? Erről szól Lakatos Péter, az MGYOSZ elnökének és Szendrői Gábornak, a CMBP ügyvezető partnerének közös cikke.
Magyarországon az adakozásnak nincs meg az a státusza, mint máshol – sokan magánügyként kezelik, nem példaként. Pedig a filantrópia nem pusztán pénzkérdés: olyan morális tőke, amely hosszú távon meghatározza egy társadalom erejét és összetartását. Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője a tudatos adakozást mutatja be.
Mészáros Antónia, az idén már fél évszázada Magyar-országon is segítő UNICEF vezetője a klímaváltozás, a demográfiai változások és a technológia kihívásainak gyerekekre gyakorolt hatásáról és az UNICEF munkájáról számol be, míg dr. Bejó Ágnes, a Jalsovszky partnere azt járja körül, hogy üzletág-átruházás esetén a munkavállalókat hogyan kell kezelni.
Folytatjuk nagy sikerű Regionális Üzleti Fórum sorozatunkat: 2025. május 28-án Tatán adunk elő. Május 7-én ismét üzleti fórumot tartunk, Fókuszban a cégérték 2025 címmel Inárcson. Bízunk benne, hogy sokukkal hamarosan találkozunk!