billyentyűzet - illusztrációSZÁMOS KORÁBBI CÉGÉRTÉK KIADVÁNYUNKBAN MÁR KÖRBEJÁRTUK A MAGYAR KÖZÉPVÁLLALATOK GENERÁCIÓVÁLTÁSI PROBLÉMÁJÁT. TÖBB ALKALOMMAL BEMUTATTUK MÁR AZT IS, HOGY JELENTŐS VÁLLALATI KÖRT LÁTUNK, AMELYEK ESETÉBEN A GENERÁCIÓVÁLTÁST EGY VEZETŐI BE- VAGY KIVÁSÁRLÁSI (MBI VAGY MBO) TRANZAKCIÓ KERETÉBEN LÁTJUK REÁLISAN MEGVALÓSÍTHATÓNAK. ÖT ÉVE DEDIKÁLT CÉGÉRTÉK-SZÁMOT IS SZENTELTÜNK A KÉRDÉSNEK. AZÓTA 25 OLYAN TRANZAKCIÓT ZÁRTUNK, MELYBEN MBI-BFEKTETŐ ÉS BEFEKTETŐTÁRSAI VOLTAK A VEVŐK. ELÉRKEZETTNEK LÁTTUK AZ IDŐT, HOGY ÚJRA RÉSZLETESEN FELDOLGOZZUK A TÉMÁT, UGYANIS ÚGY GONDOLJUK, HOGY EZ A BEFEKTETÉSI, ILLETVE GENERÁCIÓVÁLTÁSI TÉMA A KAMATKÖRNYEZET JAVULÁSÁVAL ISMÉT NAGYON IDŐSZERŰ.

Jelen kiadványunk célja, hogy egyfelől bemutassuk, miért hisszük rendkívüli lehetőségnek az MBI-befektetéseket, másfelől pedig, hogy őszintén leírjuk az MBI-befektetésekkel kapcsolatos nehézségeket és kihívásokat. Valamint célunk, hogy eloszlassuk azon mítoszokat és bizonytalanságokat, amelyeket potenciális MBI-befektetői jelöltjeinktől hallunk.

Írásaink három nagyobb témakör szerint csoportosíthatók:
• Az első csoport az MBI-befektetések folyamatát, kihívásait, gazdaságtanát és első háromszáz napjának programját körbejáró írások munkatársaink tollából. Továbbá feldolgozzuk, hogy eladói szempontból miért érdekes MBI-befektető számára értékesíteni a céget.
• A második csoport a már létrejött MBI-befektetéseket megvalósító személyekkel készített interjúkat tartalmaz azzal a céllal, hogy személyes történeteken keresztül mutassuk be az MBI-befektetésekkel kapcsolatos örömöket, nehézségeket. Készítettünk interjút cégtulajdonosokkal, akik pár hónapja vagy évekkel korábban zárták tranzakciójukat. A cégek között van kereskedő, gyártó, sőt mezőgazdasági vállalkozás is.
• A harmadik csoportba pedig partnercégek írásai tartoznak, amelyek hitel- vagy tőkeoldali finanszírozással, vagy a jogi oldal felől tudják segíteni az MBI-befektetők kezdeményezéseit.

Kiadványunk elsősorban azon MBI-befektetőjelölteknek szól, akik eddig is kisebb-nagyobb intenzitással foglalkoztak ugyan a gondolattal, de konkrét lépéseket elhatározottság vagy információ hiányában nem tettek. Szintén ajánljuk a jelen kiadványt a cégtulajdonosok azon körének, akik eddig nem feltétlenül gondolkodtak abban, hogy MBI-befektető számára értékesítsék tovább cégüket.

Az elmúlt évek során számos sikeres MBI-cégértékesítési folyamatot volt szerencsénk támogatni. Bízunk benne, hogy a cikkek és interjúk segítségével sikerül kedvet ébresztenünk számos befektetés iránt érdeklődő vezetőben az egyik, és cégtulajdonosban a másik oldalról, hogy ők is próbálkozzanak meg a cégátadás-átvételi megoldások ezen fajtájával. A menedzsment-kivásárláshoz kapcsolódó tartalmak mellett elsősorban partnereink segítségével további témákkal is készültünk.

Az Emberfejlesztés Kft. a tulajdonostól független menedzsment kiépítésének útját mutatja be. Tálas Sándor cikke azt elemzi, hogy miként befolyásolják a munkahelyi események az egyén viselkedését és teljesítményét. Olvashatnak továbbá a Shopper Park Plus Nyrt. példáján keresztül a Szabályozott Ingatlanbefektetési Társaságok (SZIT) tőzsdei bevezetéséről, valamint a tranzakciós helyzetekben használható adóügyi biztosításokról is. A Concorde Értékpapír a vagyonkezelési szolgáltatások előnyeit mutatja be, jogi partnerünk, a Jalsovszky képviseletében dr. Bejó Ágnes a BVK-ban lévő részesedések értékesítése során felmerülő esetleges felelősségi és egyéb jogi kérdéseket mutatja be.

Jó olvasást kívánunk!