SOK VÍZ LEFOLYT A DUNÁN 2016 TELE ÓTA, AMIKOR MAGYARORSZÁGON TALÁN ELSŐKÉNT, HÍRT ADTUNK A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE ÉS A LONDONI TŐZSDE CSOPORTHOZ TARTOZÓ ELITE KOOPERÁCIÓJAKÉNT BEINDULÓ HAZAI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PROGRAMRÓL. AZÓTA HÉT MAGYAR KÖZÉPVÁLLALAT RÉSZVÉTELÉVEL ELINDULT ÉS TÖRETLENÜL FOLYIK AZ ELSŐ CSOPORT KÉPZÉSE; TOVÁBBI HÁROM HAZAI TÁRSASÁG JELENTKEZETT ÉS FELVÉTELT NYERT A NEMRÉGEN BEINDULT MÁSODIK KÖRBE; ÉS MOST FOLYIK AZ ÁPRILISI HARMADIK CSOPORT REKRUTÁLÁSA.

Jártunkban-keltünkben sokszor találkozunk a program résztvevőivel, illetve volt alkalom, hogy mi is tartottunk előadást a képzési program magyarországi szekciójának keretében. Kollégáimmal örömmel tapasztaltuk, hogy milyen pozitívan nyilatkozott minden résztvevő a programról, illetve a program során milyen sokat tanultak a cégvezetésben és konkrét üzleti döntéseik során való alkalmazásáról. Különösen feltűnő volt az egységesség, ahogyan a résztvevők mindannyian lelkesedtek a program iránt.

Mindig jól esik pozitív szakmai példákról beszámolni. Ezért gondoltuk azt, hogy a Cégérték idei első számát a program részletes bemutatásának szenteljük.

A résztvevők és a program hazai szervezőinek ismertetésében részletesen bemutatjuk a programot, az eseményeket, a jelentkezés folyamatát – kifejezetten azzal a céllal, hogy további hazai középvállalatoknak és vállalatvezetőknek is kedvet csináljunk a részvételhez.

Hogyan lehetne egy tömör mondatban összefoglalni az ELITE Program lényegét? Az elbeszélések szerint az ELITE egy középvállalatok számára kifejlesztett, az európai üzleti élet számára releváns kapcsolatrendszert adó, reális költségen elérhető executive MBA, ami minden vállalkozónak támaszt nyújt az üzleti működésében.

Kívánok jó olvasást, elmélyülést, és sok sikert az esetleges csatlakozási döntéshez!

Szendrői Gábor
partner
Concorde MB Partners
gabor.szendroi@cmbp.hu