A vállalatfelvásárlások jogi gyakorlatát – a nemzetközi trendekkel párhuzamosan – Magyarországon is jelentősen befolyásolják a nemzetközi példák és standardok. Ma már számos magyar jog alatt végrehajtott tranzakció alkalmaz angol, amerikai hagyományokon alapuló jogi megoldásokat, amelyek a korábbi joggyakorlatban nem, vagy eltérő formában voltak ismertek.
Cikkünkkel olyan sorozat megindítását tervezzük, amelyben vázlatosan bemutatjuk a nem nyilvános társaságok közötti M&A tranzakciók egyes elemeivel kapcsolatban jelentkező jogi dilemmákat és lehetséges megoldásukat. Első körben egy általános témával, a felvásárlás technikai folyamatának, a „big picture” játékszabályok meghatározásának kérdésével foglalkozunk. Felvásárlások rendkívül változatos jogi és üzleti modellben folyhatnak le, hiszen a felek szándékai, az iparági környezet, a finanszírozási vagy az adózási kérdések számos irányba rendkívül sokfélék lehetnek. Különbségek adódnak az alkalmazandó ágazati és piaci szabályozásban, amelyek hatósági hozzájárulásokhoz köthetik a céltársaság engedélyeinek megszerzését, vagy magának a tranzakciónak a megkötését.
Az eltérések ellenére létezik egy többé-kevésbé általánosan elfogadott rendszer, amely a tranzakciók folyamatát meghatározza, és amely a gyakorlatban a magyarországi tranzakciók esetén is gyakran érvényesül. E folyamat alapvetően a tranzakcióra vonatkozó főbb üzleti megállapodásokat és időkeretet meghatározó szándéknyilatkozat aláírásával kezdődik.
Ezt követi a céltársaság kockázatok feltárására irányuló átvilágítása és az átvilágítási jelentések elkészítése a vevő részére. Amennyiben az átvilágítás megfelelő eredménnyel zárul, és alátámasztja a vevő feltételezéseit, a felek aláírják a tranzakciós szerződést, amely meghatározza mindazon feltételeket, amik teljesülése esetén bekövetkezhet az ügylet zárása. Az aláíráskor és/vagy a záráskor adja ki az eladó a céltársasággal kapcsolatos kockázatokat feltáró nyilatkozatát. A záráskor kerül sor a vételár megfizetésére és a céltársaság részvényeinek (vagy eszközeinek) átruházására. Gyakori, hogy a záráskor a vételáron felül a vevő további vételár-kiegészítést fizet az eladónak a zárás utáni kötelezettségeinek teljesítése (pl. a volt tulajdonos vezető tisztségviselőként még meghatározott ideig segíti a céltársaságot), vagy a céltársaság üzleti teljesítményéhez fűzött várakozások teljesülése esetén.
A tranzakció ilyen módon történő megszervezése nem öncélú másolása a nagyobb hagyományokkal rendelkező tranzakciós piacokon kialakult gyakorlatnak. Ezek a technikák már-már szabványként működnek, és azt hivatottak garantálni, hogy a tranzakció a valós értéken alapuljon, egyik fél se vállaljon nagyobb kockázatot, mint amire saját értékelése szerint képes. Magyarán a folyamat a valós cégérték és értékelés megalapozásának és meghatározásának fair és transzparens módszere, ami – ideális esetben – biztosítja, hogy az életképes tranzakció megvalósuljon, de bukásra ítélt projekteket a felek ne valósítsanak meg. A folyamat követése és betartása ezért mindkét oldal eminens érdeke.
Ennek ellenére a fent bemutatott tranzakciós technikákat a kevés felvásárlási tapasztalattal rendelkező – általában a közép-, vagy kisvállalati szektorban működő – cégek részéről gyakran éri kritika. A szemükben ez a folyamat túl bonyolult, és csak a másik fél, vagy éppen az ügyben eljáró tanácsadók „kényszerítik” bele őket ebbe a többlépcsős, számukra nehezen áttekinthető struktúrába. Számos esetben ez a jelentéktelen kritika olyan mértékű bizalmatlanságot szül, ami már a tranzakció létét, végrehajtását veszélyezteti.
Ezt a kérdést ezért kezelni kell, lehetőleg a tranzakció korai szakaszában. Ennek természetesen van egy tárgyalási, tárgyalástechnikai része, hiszen a vevői (vagy éppen az eladói) oldal számára a folyamat megkezdésekor egyértelművé kell tenni, mik a tranzakció lebonyolításának szabályai, és meg kell győzni a másik felet arról, hogy e szabályok érvényesítése a felek közös érdeke. E meggyőzésben kulcsszerepe lehet a másik fél tanácsadójának, aki – feltéve, hogy rendelkezik ilyen irányú tapasztalattal – meg tudja erősíteni ügyfele számára, hogy az egyes fokozatok nem a bizalmatlanságot, hanem éppen a tisztességes üzleti megfontolások érvényesítésének igényét tükrözik.
Jogi szempontból lényeges, hogy – a nagyvállalati szinten zajló ügyletektől eltérően – a felek a szándék-nyilatkozat szintjén viszonylag részletesen megállapod-janak a folyamat állomásaiban és időzítésében, és kifejezzék azon szándékukat, hogy e szabályok betar-tása érdekében megteszik a szükséges lépéseket. Ha a felek ezt a szándéknyilatkozat szintjén már rendezték, akkor ez a rendelkezés minden későbbi lépés során biztos viszonyítási pontot ad, és segíti a tranzakció végrehajtásához szükséges bizalom fenntartását.
Dr. Lendvai András ügyvéd,
Dr. Baranyai Gábor ügyvédjelölt,
Simándi Bird & Bird Ügyvédi Iroda
