A GOODWILL PHARMA 1997-ES MEGALAPÍTÁSA ÓTA MAGYARORSZÁG EGYIK MEGHATÁROZÓ TÁRSASÁGÁVÁ VÁLT, AMELY GYÓGYSZEREK ÉS TERMÉSZETES ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK GYÁRTÁSÁVAL FOGLALKOZIK. A GYÓGYSZERIPAR TERÜLETÉRE MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉSI PROFILLAL INDULT VÁLLALKOZÁS MA MÁR SZÁMOS SAJÁT ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ KÉSZÍTMÉNY, KÖZTÜK AZ ISMERT „SZENT-GYÖRGYI ALBERT C-VITAMIN” FORGALMAZÓJA, KÖZPONTJA SZEGEDEN TALÁLHATÓ. DINAMIKUS NÖVEKEDÉSÉNEK EREDMÉNYEKÉPPEN ERŐS POZÍCIÓT SIKERÜLT ELÉRNIE PIACAIN, AMIT AZ ELITE PROGRAM TÁMOGATÁSÁVAL SZÁNDÉKOZNAK TOVÁBB ERŐSÍTENI. A PROGRAMRÓL KIALAKULT BENYOMÁSUKRÓL, A BENNE REJLŐ LEHETŐSÉGEKRŐL DR. JÓJÁRT FERENCET, A CSOPORT ALAPÍTÓTULAJDONOSÁT ÉS BAJÚSZ GÁBORT, A GOODWILL PHARMA KFT. ÜGYVEZETŐJÉT KÉRDEZTÜK.

Mi alapján döntöttetek úgy, hogy csatlakoztok az ELITE Programhoz?

J.F.: Az egyik legizgalmasabb középtávú kihívásunk, hogy tőzsdére vigyük a céget, és úgy látjuk, hogy az ELITE Program egy rendkívül jó ugródeszkát jelent célunk eléréséhez, mert segít jobban megismerni ezt a világot. A jelenlegi menedzsmentből több tag is dolgozott már vezető pozícióban tőzsdei cégeknél, ezzel együtt viszont azt látjuk, hogy a belépési szintek nagymértékben megváltoztak. Sok helyen olvastam, hogy miért fontos egy cég életében a tőzsdei megjelenés. Az egyik legnagyobb tanulság, hogy nagyságrendi gyorsítást jelent, mind a finanszírozási lehetőségek, mind pedig marketing és piaci ismertség oldaláról. Hosszabb távon gondolkodunk egyfajta „Board of Director” irányítás kialakításában is, ahol a szakmai befektetők és a menedzsment tulajdonszerzése mellett a jelenlegi tulajdonosok szerepe nagymértékben csökkenne az operatív vezetésben.

B.G.: Meg kell jegyeznem, hogy a tőzsdén való megjelenés üzletfejlesztési szempontból is rendkívül érdekes. Ha tőzsdei cégként jelenünk meg, akkor az már biztosít számunkra egy auditált és transzparens hátteret, amely ügyfélkapcsolatok kialakításánál az első lépés megtételét nagymértékben megkönnyíti. Jelenleg minden jelentős gyógyszeripari szereplő tőzsdei cég is egyben. A program továbbá biztosítja számunkra, hogy találkozzunk már jelenleg is tőzsdén lévő cégekkel, illetve segít kapcsolatokat kialakítani olyan profi tanácsadókkal, akik majd támogatni tudnak bennünket céljaink elérésében.

Lassan egy éve vagytok tagjai az ELITE-nek, mi a benyomásotok a képzésről?

J.F.: Rendkívül izgalmas számunkra. Azt viszont el kell mondanom, hogy nagyon sok időt igényel. Akkor éri meg csatlakozni a programhoz, ha tényleg van elkötelezettség arra, hogy keményen odategye magát az ember, mert mindenki csak annyit kap vissza, amennyit beletesz. Azt már közel egy év után látjuk, hogy növekedett cégünk ismertsége, kinyit ajtókat olyan helyekre is, ahova korábban sokkal nehezebb lett volna bejutnunk. Emellett rendkívül jó lehetőséget biztosít abban, hogy összehasonlíthassuk magunkat más cégekkel, illetve már a tudásmegosztás is egyre inkább beindult a csoporttagok között. Mindemellett a programban tanultak egyre inkább rávezetnek minket arra, hogy milyen formában alakítsuk át a belső stratégiánkat. Stratégiai döntések meghatározása esetén egyre inkább azt tartjuk szem előtt, hogy mit tennénk, ha tőzsdei cég lennénk, egyes döntéseinkhez mit szólnának befektetőink. Nagyon fontos számunkra, hogy tényleg olyan döntéseket hozzunk, és ezzel olyan irányba haladjunk, amely növeli transzparenciánkat.

Tudnátok ilyen belső stratégiai döntésekre példát hozni?

J.F.: Az egyik első ilyen stratégiai projektünk egy „scientific advisory board” összeállítása volt, amely nagyban tudja támogatni a céget, mind a termékfejlesztés, mind pedig a stratégiai gondolkodás oldaláról. Ennek egyik hozománya, hogy a szerb leányvállalatainknál is nagy változtatásokat hajtottunk végre. Egyrészt elkezdtünk kialakítani a magyar cég mintájára egy board jellegű igazgatóságot, másrészt portfóliótisztítás miatt értékesítettük 150 patikából álló gyógyszertárláncunkat a Phoenix Csoport/Benu részére. Egyre jobban ráébredtünk, hogy csak a stratégiai irányokra szabad fókuszálni, és minden olyan dolgot, ami ehhez nem passzol, meg kell szüntetni, illetve el sem szabad kezdeni.

Mennyire tudjátok implementálni a megszerzett tudást a cég mindennapi életébe?

B.G.: Jellemzően Ferenccel ketten – ha tehetjük közösen – veszünk részt a kurzusokon. Viszont igyekszünk hatékonyan megosztani az információkat a menedzsment többi tagjával és az alkalmazottakkal is. A megszerzett tudást alkalmazva és magunkra szabva próbáljuk egyre hatékonyabban beépíteni a mindennapi működésünk-be. Ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen, egyre inkább törekszünk arra, hogy olyan emberek dolgozzanak nálunk, akik nyitottak új ismeretek elsajátítására.

Kiknek ajánlanátok, hogy csatlakozzon az ELITE Programhoz?

J.F.: Ahogy azt már korábban is említettem, a programtól tényleg mindenki annyit kap vissza, amennyit beletesz. Oda kell állni és meg kell csinálni, másképpen nem tud működni, és nincs is értelme. Az itt megszerzett tudás azoknak a vállalatoknak különösen értékes, akik közép- vagy hosszú távon komolyan gondolkodnak tőzsdei bevezetésben, emellett úgy gondolom, hogy generációváltást tervező cégeknek is egy rendkívül jó lehetőséget teremt a program arra, hogy támogassa őket a megfelelő belső struktúra, elsősorban egy tulajdonostól független operatív menedzsment kiépítésében, valamint ezzel együtt egy követhető stratégiai irány kialakításában is. Továbbá jó lehetőséget biztosít növekvő, fejlődő cégeknek, illetve olyan fiatal vállalkozóknak, akik nemzetközi szinten is meg akarják méretni magukat.

Általánosságban az ELITE Programhoz való csatlakozást mindenkinek szívesen ajánlom, aki szeretne megtanulni nagyban gondolkodni, és szeretné a cégének piaci megítélését és ezzel annak értékét is növelni. Azt látom, hogy ha már korábban is az ELITE Program adta tudás birtokában lettünk volna, sok esetben jobban átgondolt döntést hoztunk volna bizonyos stratégiai kérdésekben. A Goodwill Pharma ez idő alatt sokkal nagyobb publicitást kapott, amelynek számtalan előnyét élvezzük: banki partnerek komolyabban vesznek minket, neves tanácsadókkal dolgozhatunk együtt.