AZ ELMÚLT HARMINC ÉV EGYIK LEGNAGYOBB, MÉGIS RITKÁN EMLEGETETT MAGYAR GAZDASÁGI SIKERTÖRTÉNETE A MAGÁNVAGYONOK FELHALMOZÓDÁSA VOLT. A RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI ELSŐ VÁLLALKOZÓI GENERÁCIÓ CÉGEKET ÉPÍTETT, PIACOKAT SZERZETT, VAGYONT TEREMTETT. KÖZBEN A MAGYAR HÁZTARTÁSOK MEGTAKARÍTÁSAI IS FOLYAMATOSAN NÖVEKEDTEK, ÉS MA MÁR TERMÉSZETESNEK VESSZÜK, HOGY A BEFEKTETÉSEK UGYANÚGY RÉSZEI A PÉNZÜGYI KULTÚRÁNAK, MINT A VÁLLALKOZÁSÉPÍTÉS VAGY AZ INGATLANVÁSÁRLÁS.
A számok jól mutatják
A számok jól mutatják, mekkora változás történt. Az MNB adatai szerint a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona 2025 végére meghaladta a 110 ezer milliárd forintot, ami a magyar gazdaság éves teljesítményének, vagyis a GDP-nek mintegy 117 százaléka. Magyarország tehát már nem a tőkehiányos országok közé tartozik. A kérdés egyre inkább az, hogy mi történik ezzel a vagyonnal a következő húsz-harminc évben.
A magyar befektetők közben látványosan nyitottak a világ felé. Ma amerikai technológiai vállalatok részvényeit vásárolják, globális ETF-eket tartanak, nemzetközi kötvényekbe és világpiaci alapokba fektetnek. A befektetéseik tehát régóta nemzetköziek.
A vagyonukról azonban sokszor még mindig úgy gondolkodnak, mintha az kizárólag egyetlen ország gazdasági és intézményi környezetéhez kötődne. Ez elsőre furcsán hangozhat, pedig egyszerű jelenségről van szó. Egy sikeres magyar vállalkozó életében szinte minden Magyarországhoz kapcsolódik. Itt működik a cége, itt vannak az ingatlanjai, innen származik a jövedelme, itt él a családja, és sok esetben a pénzügyi vagyonának jelentős része is ugyanabban a gazdasági és szabályozási környezetben található.
A világ azonban megváltozott
Az elmúlt években a befektetők olyan eseményeket éltek át, mint a világjárvány, az energiaválság, az ukrajnai háború, a közel-keleti konfliktusok, az inflációs sokk, a gyors kamatemelési ciklusok vagy a geopolitikai blokkosodás új hulláma. A gazdaság és a politika ismét közelebb került egymáshoz, mint azt a 2010-es évek viszonylagos nyugalma után sokan gondolták volna.
Közben a fejlett világ országai egyre nagyobb kihívásokkal szembesülnek. Finanszírozni kell az elöregedő társadalmak nyugdíjrendszereit, az egészségügyi kiadásokat, a növekvő védelmi költségvetéseket és a zöld átállás költségeit. Nem véletlen, hogy Európa-szerte egyre gyakrabban jelennek meg olyan viták, amelyek a magánvagyonok szerepét, adóztatását vagy a jövőbeli közteherviselés kérdéseit érintik. Nem az a kérdés, hogy ezekből az elképzelésekből végül mi valósul meg. A fontosabb kérdés az, hogy a befektetők gondolkodásában egyre nagyobb szerepet kap az intézményi környezet.
A nagy vagyonok történetében ez egy természetes fejlődési lépcső. Amikor valaki még építi a vagyonát, elsősorban a növekedés érdekli. Amikor azonban a vagyon már nemcsak a saját életéről, hanem a következő generációkról is szól, új szempontok jelennek meg. A hozam továbbra is fontos marad, de mellette felértékelődik a stabilitás, a jogbiztonság, a kiszámíthatóság és a hosszú távú intézményi háttér.
„A diverzifikáció fogalma hosszú ideig kizárólag a befektetésekre vonatkozott. Ma egyre több ügyfél gondolkodik úgy, hogy a vagyonkezelés intézményi és földrajzi diverzifikációja is fontos lehet” – mondja Pájer Tamás a Concorde Investment Ireland ügyvezetője .
A nemzetközi példák különösen tanulságosak
A közbeszédben gyakran leegyszerűsítve jelenik meg a kérdés: ahol magasabb a vagyonokat érintő adóteher vagy szigorúbb a szabályozás, onnan a vagyon előbb-utóbb távozik. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. (1. ábra)
A nemzetközi vagyonkezelés történetének talán legérdekesebb tanulsága, hogy a vagyon nem feltétlenül oda áramlik, ahol a legalacsonyabb az adóteher, hanem oda, ahol a legnagyobb a bizalom.
Svájc jó példa erre. Bár az országban évtizedek óta létezik kantonális vagyonadó, a svájci bankrendszerben kezelt vagyon meghaladja a 9200 milliárd svájci frankot, és az ország továbbra is a világ egyik legfontosabb privátbanki központja. Luxemburgban és Írországban egyaránt több mint 5000 milliárd eurónyi vagyont kezelnek helyi pénzügyi struktúrákban, miközben mindkét ország gazdasága ennek csupán töredékét teszi ki. Luxemburgban a kezelt vagyon az éves GDP több mint ötvenszerese, Írországban pedig közel tízszerese.
Írország különösen érdekes példa. Az ország az elmúlt két évtizedben vált az európai befektetésialap-kezelés egyik legfontosabb központjává. Az európai ETF-piac jelentős része ma ír struktúrákon keresztül működik, miközben a világ vezető vagyonkezelőinek jelentős része is jelen van Dublinban.
A jelenség mögött nem egyetlen adószabály vagy piaci előny áll, hanem sokkal inkább egy olyan intézményi környezet, amelyet a nemzetközi befektetők hosszú távon kiszámíthatónak és megbízhatónak tartanak.
Fontos ugyanakkor különbséget tenni a nemzetközi vagyonkezelés és az adóelkerülés között. Az elmúlt évtizedben a pénzügyi rendszer átláthatósága jelentősen nőtt. Az automatikus nemzetközi adatszolgáltatási rendszereknek köszönhetően a fejlett országok adóhatóságai rendszeresen cserélnek információt egymással, így a külföldön tartott befektetések sem válnak láthatatlanná. A nemzetközi vagyonkezelés ma már nem elsősorban adózási, hanem intézményi kérdés. A hangsúly a diverzifikáción, a jogi környezeten, a szolgáltatási színvonalon és a hosszú távú vagyontervezésen van.
Tulajdonképpen ugyanarról az elvről van szó, amelyet minden befektető jól ismer. Ahogyan ma már kevesen tartanák minden megtakarításukat egyetlen részvényben vagy egyetlen eszközosztályban, úgy egyre többen teszik fel a kérdést: vajon érdemes-e a vagyon teljes intézményi hátterét is egyetlen országra építeni?
A magyar befektetők egy része új korszakba lépett. A rendszerváltás utáni első évtizedek a vagyonépítésről szóltak. Most egyre többen jutnak el oda, hogy a vagyonuk már nem csupán befektetési kérdés, hanem stratégiai kérdés is.
„A magyar befektetők ma már természetes módon gondolkodnak globális részvényekben vagy nemzetközi alapokban. A következő lépés az lehet, hogy ugyanezzel a nyitottsággal tekintenek a vagyonuk intézményi környezetére is” – fogalmaz Pájer Tamás. Miközben a befektetéseink már régen kiléptek az országhatárok közül, a vagyonunkról sokszor még mindig úgy gondolkodunk, mintha egyetlen gazdasági és intézményi környezet létezne körülöttünk. Pedig a világ ennél jóval nagyobb lett. És könnyen lehet, hogy a következő évtized egyik legfontosabb vagyonstratégiai kérdése már nem az lesz, hogy melyik részvény teljesít jobban a másiknál, hanem az, hogy mely intézményekben bízunk meg annyira, hogy rájuk bízzuk életünk munkájának eredményét.
Pájer Tamás, ügyvezető, Concorde Investment Ireland