Ketil A. Wig, a norvég Rokade vezető partnere nyilatkozik a gazdasági visszaesés skandináv jellegzetességeiről, a vállalateladások új vonásairól és a válság következő fázisáról, ami rövidesen megmozgathatja a piacokat.


Mióta foglalkozik vállalat ki-és felvásárlásokkal? Mik voltak karrierjének legérdekesebb állomásai?
Miután 1978-ban fizika és számítástechnika szakon Norvégiában lediplomáztam, az Egyesült Államokba költöztem a Szilikon-völgybe, hogy megszerezzem az MBA-t. A 80-as évek elején a Szilikon-völgy nagyon érdekes és vibráló közeg volt, a számítástechnikai forradalmat lényegében itt találták ki. Az Apple-nek a szomszédomban volt a központja, Steve Jobs sokszor átjött, hogy munkatársakat válogasson a diákok közül. Steve Ballmer azért hagyta ott az osztályunkat, hogy a Microsoft marketing vezetői pozícióját el tudja foglalni. Az 1980 és 1985 közötti időszak meghatározta az IT-ipar fejlődését és mostani helyzetét. Amikor otthagytam a McKinsey & Co San Franciscó-i irodáját, ahol néhány évig voltam, úgynevezett technológiai brókerként kezdtem dolgozni a Szilikon-völgyben. Európába közvetítettem különböző technológiai eljárásokat és ehhez kapcsolódó licenceket. Tulajdonképpen ez keltette fel először az érdeklődésemet a ki- és felvásárlási piac iránt. 1987-ben költöztem vissza Európába, pont egy hónappal azután, hogy összeomlott a részvénypiac. Ekkor tehát nem ígért túl sok jót a vállalati felvásárlások piaca, így főleg cégek újraszervezésével foglalkoztunk, mígnem 1993-ban újra beindult az üzlet.

Az Ön cégét is ugyanolyan rosszul érintette a válság, mint a többi ki-és felvásárlásokkal foglakozó vállalatot Európában?
A Rokade több lábon áll. Cégünk neve a sakkból ismert sáncolást jelenti, ami egy defenzív egyszersmind támadó lépést is jelenthet. Ez jól tükrözi a Rokade stratégiáját. Ennek megfelelően a cégfelvásárlás tevékenységünk nagyságrendileg felét teszi ki, a másik fele pedig a vásárlást követő újrastruktúrálás, illetve vásárlás utáni integrálás elősegítése. A felvásárlásokon belül ügyfeleink körülbelül fele középvállalkozás tulajdonosa, míg a maradék nagyobb vállalatok közül kerül ki. Ez annyit jelent, hogy mindössze bevételeink negyede érintett a válságban, a másik 25 százalék csak részben, a többi pedig szinte egyáltalán nem esett vissza.

Norvégia eléggé ismeretlennek számít régiónkból nézve. Önök hogyan látják most Skandináviából a gazdasági válság alakulását? Mire számítanak?
Egy válság elején a piac első reakciója mindig a kivárás az első 6-9 hónapban. Ez történt most is. Véleményem szerint ennek a kezdeti fázisnak a végén járunk. A második fázist az jellemzi, hogy a tétlenséget felváltja a cselekvés. Ez magába foglalja a vállalatok újraszervezését és konszolidációját. Ennek révén újra megjelennek majd a tranzakciók a piacon. A válság ezen szakasza egészen addig tart majd, amíg a pénzpiacok újra növekedésnek indulnak. Ez körülbelül 6-9 hónappal fogja megelőzni a gazdasági növekedést. A pénzpiacok lehet, hogy hat hónapon belül, de lehet, hogy csak 2010-ben fordulnak pozitív irányba. Norvégia ugyanazon kihívások elé néz, mint a világ többi része, de szerencsére nem olyan intenzitással. Gazdaságunk elsősorban az energiaszektor miatt biztos alapokon áll.

A többi nyugati országnál biztosabb alapokon álló Norvégia befektetői most akkor kilépnek a vállalatfelvásárlási piacra, hogy olcsón tudjanak jó cégekhez jutni?
Norvégia kapcsán sokan elfelejtenek egy fontos faktort. Azt hiszem, mi sokkal tapasztaltabbak vagyunk a fájdalmas változások kezelésben, mint más országok.
A 70-es 80-as években szinte végig problémákkal küszködtünk, amikor a gyártási kapacitásokat kiszervezték a költséghatékonyság miatt. Ez akkor még nem Kínát, hanem Belgiumot, Portugáliát, Németországot jelentette. A kemény belső csatákat már ekkor megvívtuk és a végén sikerült adaptálni gazdásságunkat a megváltozott helyzethez. A cégvezetőknek és a szakszervezeteknek sikerült olyan megállapodásokat kötni, ami kezelni tudta a problémákat, miközben mindenki elismerte, hogy egyes gazdasági törvényszerűségeket nem lehet szabályozással keresztülhúzni. Mindennek eredményeképp az új évezredben nekünk már nem okozott gondot, hogy Kína, India vagy Korea gyártási kapacitásokat szívott el Nyugatról. Elmondható tehát, hogy Norvégia gazdasága – miközben persze hátrányosan érinti a válság – nem szorul strukturális reformokra. Minket elsősorban a válság pénzügyi része érint rosszul. Ezt a kis összefoglalót csak azért mondtam el, hogy megértsük, miért nem számítok arra, hogy a norvég befektetők most vezető szerepbe kerülnek a cégfelvásárlásokban. Ahogy az újságokban is látni mostanában, a pénzügyi válság mindenkit érint nemcsak a maga fizikai valójában, de pszichológiai értelemben is.

Norvégián belül most melyik a legnépszerűbb befektetési szektor?
Norvégia az olaj és gázipar egyik vezető szereplője. Az ehhez kapcsolódó szolgáltatói szektor sok közép- és nagyvállalatot foglal magába, melyek világszerte rendelkeznek érdekeltségekkel. Emellett Norvégiában is népszerű befektetési célpontoknak számítanak a generikus fejlődési potenciállal rendelkező szektorok. Ilyen az energia és az egészségügyi iparágak. Úgynevezett forró befektetési célpontokról ugyanakkor nem beszélhetünk.
A legnépszerűtlenebb szektoroknak nálunk is a pénzügyi- és a különböző tradicionális szektorok számítanak.

Milyen területeken lehet számítani a norvég befektetőkre?
Általában az energia szektor és annak alszektorai lehetnek érdekesek, a kereskedelem, illetve a halászat mellett, mely utóbbiban inkább a gyártási, mint a kereskedelmi kapacitásokat keresik a norvégok. Szintén tardicionálisan kedvelt terület az információtechnológia.

Volt már tapasztalata korábban a mi régiónkkal az IMAP partnerségen keresztül?
Mi bő egy éve csatlakoztunk az IMAP nemzetközi hálózatához, így még nincs túl sok tapasztalatunk.  Eddig általában Skandináviára és Nyugat-Európára korlátozódott tevékenységünk. Nemrég ugyanakkor a Rokade vállalta magára, hogy az IMAP hálózatán belül az energia szektorral kiemelten foglalkozó tanácsadókat összefogja, így a világ minden részére ki tudjuk terjeszteni tevékenységünket, tehát az Önök régiójára is. Kíváncsian várjuk, hogy ez az új partnerség hová fog vinni bennünket.

Így a válság kapcsán minden szakértőtől megkérdezzük, hogy mit javasol a középvállalatok tulajdonosainak: eladni vagy kivárni?
Természetesen nehéz erre egyenes választ adni nagy általánosítások nélkül. Ha azt kérdezi, hogy lehet-e vevőt találni a mostani piacon, akkor azt mondom, hogy igen. Persze ez hosszabb időt vesz igénybe, mint korábban és több kreativitást is igényel. Ha azt kérdezi, hogy lehet-e korábbi árakon árulni egy céget, akkor pedig azt mondom, hogy nem, mert a vevők most keményebben „játszanak”, jobb üzleteket akarnak kötni, mint korábban. Az eladás kérdése nagyban függ a konkrét cégre vonatkozó várakozásoktól. Az összeolvadás, illetve részvény-, avagy tulajdonosi hányad csere, azonban még most is könnyen működő megoldás, ha nincs készpénzigényünk. Ugyanakkor ilyen estben is rendkívül felértékelődött az átvilágítás fontossága.

A munka mellett milyen egyéb elfoglaltságoknak szorít időt a mindennapokban?
Fontosnak tartom, hogy a szabadidő és a munka kiegyensúlyozott arányban legyen. Épp most dolgozom azon, hogy piros öves legyek Taekwondo-ban, majd 2010-ben akarom megszerezni a fekete övet. A zenéért meg-őrülök. Gyűjtöm és játszom is… Gitározok. A gyakorlások a hétvégeim nagy részét kitöltik. Mindeközben görögül is fél-komoly tanulmányokat folytatok. Ebben egy angol könyv címét tartom szem előtt: „Hogyan tanuljunk meg görögül 25 év alatt”. Szerencsére családomnak is hasonló az érdeklődési köre, mint nekem, így nincsenek konfliktusok.