Az IMAP jelentésében a csúcstechnológiai szektor országokra és régiókra bontott 2009-es helyzetét, a 2010-es, és a további növekedési lehetőségeket, valamint a trendeket elemzi a fel- és kivásárlási piacon.


Tavaly a szektorban összesen 1 131 tranzakció született, melyek értéke valamivel meghaladta a 27 milliárd dollárt. Az IMAP tanácsadói 10 országban zártak ügyleteket ebben a szektorban a mögöttünk álló 12 hónapban, melyek részleteit a jelentés tartalmazza.Országonkénti felosztásban az USA vezeti a sort 12,34 milliárd dolláros ügyletértékkel és 501 tranzakcióval az utóbbi 12 hónapban. Japán lett a második 9,12 milliárd dollárnyi tranzakcióval, mely országot az Egyesült Királyság, Kína és Németország követ. Észak-Amerika regionális szempontból is vezető szerepet tölt be 533 tranzakcióval, majd Európa következik 356, Ázsia 128, Dél-Amerika 19, és a Közel-Kelet 14 ügylettel.

2009-ben az internet software és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások a tranzakciós érték 30 százalékát tették ki, ezt követi a számítástechnikai hardware és alkalmazások piacán tevékenykedő cégek eladása, az ügyletérték 28 százalékával. 2013-ra az IMAP tanácsadói arra számítanak, hogy az úgynevezett számítási felhő, a virtualizáció, az intelligens üzleti megoldások, illetve az ügyfélkapcsolatokat támogató software-ek iránti igény jelentősen növekszik majd. Az előrejelzés szerint 2010 második félévében az iparági költések visszatérnek a korábbi szintre.