Különösen ingatlanok tulajdonátszállást eredményező pénzügyi lízingbeadása esetén jelent kockázatot mind a lízingbeadók, mind a lízingbevevők szempontjából, hogy a hatályos jogszabályok nem tartalmaznak egyértelmű iránymutatást arra, a lízingbevevő a lízingtárgy tulajdonjogát milyen jogcímen szerzi meg. Fokozza a kockázatokat, ha a felek a lízingszerződésben illetve a lízingbevevő tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése alapjául szolgáló okiratban elmulasztják a kérdés körültekintő szabályozását. Cikkünkben a lízingekre vonatkozó szabályozás egyes csapdáit kívánjuk körüljárni.


Gyakorlati problémák

A lízingelt ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez annak ingatlan-nyilvántartási bejegyzése is szükséges. A hatályos jogszabály és az irányadó földhivatali gyakorlat alapján ezen tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek kizárólag olyan okirat alapján van helye, amely tartalmazza az ingatlan átruházásának jogcímét is.

A gyakorlatban alkalmazott lízingszerződések egy része csak úgy rendelkezik, hogy „a lízing utolsó részletének megfizetésével a lízingbevevő megszerzi a lízingtárgy tulajdonjogát” anélkül, hogy specifikálná, hogy a tulajdonátszállásra milyen jogcímen (adásvétel, részletvétel, lízing vagy esetleg egyéb jogcímen) kerül sor. Amennyiben a lízingbevevő a lízingelt ingatlanra vonatkozó tulajdonjoga bejegyzését egy ilyen okirat alapján kéri, akkor az a lízingbevevő tulajdonjoga bejegyzése iránti kérelem elutasításához vezet, és így bejegyzés hiányában a lízingbevevő mégsem szerezheti meg a lízingelt ingatlan tulajdonjogát.

Másrészről a jogcím helytelen feltüntetése vagy feltüntetésének hiánya adózási kockázatot is hordoz magában. Az illetéktörvény alapján ahhoz, hogy a lízingbeadó a kedvező, 2 százalékos illetékmértéket igénybe vehesse, a lízingbeadás megtörténtét „tulajdonjog fenntartással történő vétel tényének feltüntetésével” köteles igazolni. Az illetékkedvezmény lízingbeadó általi igénybevételéhez tehát az szükséges, hogy az ingatlan tulajdoni lapján a fenti mágikus kifejezés szerepeljen. Ez viszont feltételezi azt, hogy a lízingszerződés tartalmazza a felek arra vonatkozó megállapodását, hogy a lízingbevevő a lízingelt ingatlan tulajdonjogát vétel jogcímén szerzi meg, illetve a lízingbeadó a lízingelt ingatlan tulajdonjoga lízingbevevő általi megszerzéséhez a hozzájárulását vétel jogcímén adja meg.

Jelenlegi jogszabályi háttér

A fenti jogi helyzetet különösen bonyolítja az, hogy a hatályos jogszabályok nem adnak eligazítást arra nézve, hogy egy lízingszerződés lejártakor a lízingtárgy voltaképpen milyen jogcímen is kerül át a lízingbevevő tulajdonába.

A jelenlegi Polgári Törvénykönyv (Ptk.) a lízinget, mint szerződéstípust nem nevesíti. Felmerül a kérdés, hogy a felek ennek ellenére feltüntethetik-e a szerződésük-ben, hogy a lízingbevevő az ingatlant „lízing jogcímén” szerzi meg. Ezzel kapcsolatosan kiemelendő, hogy a Ptk. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely alapján a tulajdonjog csak jogszabályban nevesített jogcímeken lenne megszerezhető. Ezt az értelmezést támasztja alá a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntése is, amelyben a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a szerződés érvényes abban az esetben is, ha típusát a Ptk. a nevesített szerződések (pl. ajándékozás, adásvétel stb.) körében nem tartalmazza. A bíróság kifejezetten kimondja, hogy a tulajdonjog átruházására irányuló, nem nevesített szerződés alapján a tulajdonjogot a földhivatalnak be kell jegyeznie, amennyiben a bejegyzés egyéb jogszabályi eljárási feltételei teljesülnek. Erre tekintettel pénzügyi lízing esetén a lízingszerződésben a tulajdonosváltozás jogcímeként a „lízing” megjelölhető – más kérdés persze, hogy ezzel a kedvező illetékmérték alkalmazására valószínűleg nem nyílik lehetőség.

Gazdasági tartalma alapján a lízingszerződés egy olyan szerződési forma, amely a részletre vétel és a dologbérlet sajátosságait ötvözi. Álláspontunk szerint ezért nem áll messze a szerződéstípus jellegzetességeitől, ha a felek a lízingszerződésben az adásvétel szabályait rendelik alkalmazni, és ennek megfelelően a tulajdonosváltozás jogcímeként a „vételt” jelölik meg. Míg ez a megoldás az illetéktörvény szabályait már kielégíti, az adott esetben komplikációkhoz vezethet a felek közötti szerződéses viszony tekintetében.

Az új Polgári Törvénykönyv

Az előreláthatólag jövőre hatályba lépő új Ptk. már a nevesített szerződések között tartalmazza a lízinget. Azt várnánk, hogy ezáltal a fent jelzett anomáliák meg-szüntetésre kerül. Ez azonban, sajnos, nem így van.

Egyrészt az új Ptk. a lízingszerződést a harmadik rész 6. címe, a pénz- és hiteljogviszonyok között szabályozza, ugyanakkor nem nevesíti az 1. cím alatt szereplő tulajdonátruházó szerződések között, és nem minősíti sem az adásvétel különös nemeként sem annak altípusaként. Ezért továbbra sem lesz világos, hogy az új Ptk. hatálybalépését követően mi is lesz a lízingtárgyakra vonatkozó tulajdon-átruházás jogcíme.

Másrészt önmagában az új Ptk. hatályba lépése nem oldja fel a polgári jogi szabályok és az adójogszabályok közötti ellentmondást. Erre leginkább az illetéktörvény módosítása lenne hivatott, amelyre vonatkozó tervekről nincs tudomásunk.

Összegzés

A lízingre vonatkozó hatályos jogszabályok több szempontból kimunkálatlanok és egymásnak ellentmondóak. Másrészt a gyakorlatban sokszor felmerül, hogy a szerződő felek sem tanúsítanak megfelelő gondosságot lízingszerződésük megszövegezésekor. Ez mind jogi mind pedig adózási szempontból kellemetlen meglepetésekkel tud járni a lízingbeadó és a lízingbevevő számára.

dr. Jalsovszky Pál / dr. Gyimesi Péter