NÉMETORSZAG AZ EGYETLEN, AMELY MEG TUDJA MENTENI AZ EURÓT, DE VAJON HAJLANDÓAK ERRE A NÉMETEK? AZ EURÓPAI STABILIZÁCIÓS MECHANIZMUS (ESM) ELFOGADÁSA MINDENESETRE ELKÖTELEZETTSÉGET MUTAT. UGYANAKKOR, MIKÖZBEN A MEGMENTŐ SZEREPÉBEN FELTŰNŐ NÉMETORSZÁG KEMÉNY FELTÉTELEKKEL PRÓBÁLJA FESZES KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSRA BÍRNI EURÓPAI PARTNEREIT, ARRÓL NEM SOK SZO ESIK, HOGY A KORÁBBI BŐ TÍZ ÉVBEN MENNYIT PROFITÁLTAK A NÉMET VÁLLALATOK A KÖZÖS FIZETŐESZKÖZ OKOZTA HATÉKONYSÁGI VERSENYBŐL. VARGA SZABOLCCSAL, A BÉCSI BANK GUTMANN MAGYAR IRODÁJÁNAK VEZETŐJÉVEL BESZÉLGETTÜNK A NÉMET GAZDASÁG ELMÚLT 15-20 ÉVÉNEK SIKERÉRŐL ÉS AZ EURÓ MEGMENTÉSÉHEZ FŰZŐDŐ ERKÖLCSI KÖTELEZETTSÉGRŐL, GAZDASÁGI ÉRDEKEKRŐL.


Egyes számítások szerint a német vállalati szektor körülbelül 1000 milliárd euró profitot (!) termelt ki 1999, az euró számladevizaként történő bevezetése óta. A német ipar ugyanis rendkívüli módon profitált abból, hogy versenytársai, például a gépiparban Olaszország, illetve Franciaország nem tudtak olyan versenyképesek lenni, minta németek. Míg korábban leértékeléssel sikerült a némiképp alacsonyabb minőséget megnyerőbbé tenni, addig a közös devizával a leértékelési lehetőség megszűnt.

Tehát a német ipar életképes és versenyképes gazdasági modellje, a közös fizetőeszköz hathatós támogatásával kis túlzással teljes iparágakat néptelenítettel Dél-Európában. Amikor Németország kifogásolja, hogy több mint 11 milliárd eurót kell adnia a közös fizetőeszköz megmentésére, akkora mérleg másik feléről hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Ez ugyanakkor már egy megnyert meccs, amely gazdaságilag nem motiválja automatikusan Németországot az eurózóna egyben tartására. Van azonban egy másik tényező, amely a jelenben is erősen hat. A német bankrendszernek nagyságrendileg 1.200 milliárd eurós kitettsége van – a Bundesbank Target 2 likviditási követeléseivel együtt- Dél-Európa és Franciaország felé. Egy esetleg új drachma/líra/pezeta stb. bevezetés és az azt követő drasztikus leértékelődés esetén a teljes német bankrendszert államosítani kell. Miből is ered ez a hatalmas szám? Elsőre azt gondolhatjuk, hogy az elmúlt húsz év amerikai- kínai külkereskedelmi kapcsolatát finanszírozó vendor-finance jelenség európai megfelelőjével van dolgunk.
Egyszerűen fogalmazva: a dél-európaiak túl sok BMW-t vettek? Ezt a számok nem támasztják alá. A 2000-től mért német export növekedésének mindössze 13%-át adták a dél-európai országok. A németek exportja a nem EU országokba 10 százalékról 1995 óta 22,5 százalékra nőtt, míg Görögország, Olaszország, Spanyol-és Írország mindössze 2,5százalékban veszi ki részét felvevő piacként exportjukból – ez pedig nem nagyságrend. Úgy tűnik, a német bankrendszer túl sokat kölcsönzött Dél-Európának, akik ezt leginkább kínai áruk, olaj és más nyersanyagok importjára költötték.

A németek a közös európai deviza teremtette lehetőségeket-kisebb mértékben az európai keresleten, nagyobb mértékben az európai versenytársak kihalásán keresztül – maximálisan kiaknázták, ami globális szinten is a legjelentősebb szereplővé tette őket.
Nézzük a korábban hegemón szerepben lévő japán exportszektort: nagyon széleskörű, sok olyan termékük van a palettán, amik a németek termékeinél jóval kompetitívebb piacokon mozognak. Míg Németország exportjában a magas hozzáadott értékű, beruházás igényes iparágak-egészségügyi technológiák, gépgyártás, autóipar, stb. – 70 százalékot, addig a japán exportban 40 százalékot tesznek ki. Ennek ellentéteként a tipikus fogyasztási cikkek terén, melyeknél kisebb a marzs és erőteljesebb a verseny, a németek export kitettsége mindössze 17 százalék, Japáné viszont több mint 40 százalék. A németek stratégiai szinten olyan iparágakra koncentráltak, amelyeknél az intenzív beruházás és a hatékony termelés párosa olyan versenyelőnyt jelent, amit nehéz behozni. Feszes költségvetésük és a reálbér növekedés kordában tartása elég forrást biztosított a kutatás-fejlesztési tevékenységek, az oktatás és a beruházások finanszírozására.

A német gazdaság az elmúIt 10 évben tehát nagyon okosan megágyazott a következő időszak gazdasági lehetőségeinek. Kijelenthetjük, hogy az ilyen módon elért pozícióval nem faira megmentő szerepében tetszelegni. Persze az erkölcsi elkötelezettséget nem lehet számon kérni Németországon. A németek egyébként arra hivatkoznak, hogy nemzeti össztermékük egyáltalán nem nőtt nagymértékben, és nem nőttek lényegesen gyorsabban a bérek a többi EU országnál. Ez a GDP adatokból valóban kitűnik, de ez csupán annak az eredménye, hogy a belső fogyasztást a németek nem pörgették fel, ami a német modell egyik sajátossága. Hogyan is néz ki a német modell:

–    szakszervezeti együttműködés a bérnövekedés kordában tartása érdekében;
–    fogyasztás helyett megtakarítás és beruházás;
–    megfelelő finanszírozási környezet;
–    termelési stratégia: a magas hozzáadott értékű termékek helyben tartása, az egyéb, beszállítói termelés kiszervezése,
–    erős kutatás-fejlesztés, szorosan együttműködve az egyetemekkel;
–    valóban piacképes munkaerő képzése szakmai gyakorlatokon keresztül.
(Ez utóbbi kettőre nálunk is van jó példa, hiszen a győri Audinak szinte külön tanszéke van a helyi egyetemen.)

A modell sikerét jelzi, hogy hét százalék alatt van a munkanélküliségi ráta, ami az egyik legfontosabb mutató. Németországa 1990-es újraegyesítést követően Európa beteg embereként indult, majd gyógyult fel, és erősödött meg bő húsz év alatt.

De térjünk vissza korábbi kérdésünkre: Miért mentenék meg a németek GIPSI piacaikat, ha alig megy oda export?

Az egyik ok a német bankrendszer már említett sérülékenysége. Fogalmazhatunk úgy, hogy a német termelői szektora maximumot hozta ki a saját erősségek és a közös deviza áldásos hatásainak kombinációjából, a bankrendszer azonban – ebben sajnos a nemzetközi trendekhez igazodva – nagyon rosszul vizsgázott. De mit is várunk, ha az ikonikus Deutsche Bank bevételének egy jelentős része – hasonlóan az amerikai és svájci univerzális bankokhoz saját számlás tevékenységből származik. Ez helytelen! Bontsák akár több független részre- kereskedelmi bank/befektetési bank/hedge fund – a társaságot. A hagyományos finanszírozási tevékenységet a saját számlás tevékenység nem szabad, hogy veszélyeztesse.

A másik ok csak áttételesen gazdasági. Ahogy említettük, a közös deviza miatt felerősödött versenyképtelenség a magasabb hozzáadott értékű iparágak elnéptelenedését eredményezte más európai országokban. Mindez a munkanélküliségen keresztül erősödő szociális feszültségekhez vezet, gondoljunk csak az 50%-os spanyol pályakezdő munkanélküliségi rátára! Ez már ?polgárháborús” érték…

A késztetés tehát megvan a rendszer megmentésére, vagy legalábbis befagyasztására. Most jön az igazi nehézség: a működőképes megoldás. Mi is a Merkozy időszak végét követően immár egyértelműen a németek által vezetett EU megoldása a jelen helyzetre? A német modell kötelező exportja a többi országba. A nemrég elfogadott Európai Stabilizációs Mechanizmus (ESM) ugyanis tulajdonképpen ezt jelenti, ami – bár a piacok pozitívan fogadták – több sebből vérzik, főként motivációs problémák okán. Először is a politikusi szinten. Az EU IMF-jének tekinthető Alaphoz (Bankhoz?) finanszírozási igénnyel forduló országnak olyan gazdaságpoIitikai programot kell végrehajtania, amelyre a jelen politikai logika alapján épeszűnek tekintett politikus csak az utolsó utáni pillanatban hajlandó, hiszen politikai öngyilkosságot jelent.

A másik, még mélyebb motivációs probléma állampolgári szinten jelentkezik. Nincs egy kicsit deja vu érzésünk, mint amikor Amerika akarta exportálni a demokráciát a Közel-Keleten? Szögezzük le gyorsan, a szükséges államháztartási vadhajtások lenyesegetését természetesen meg kell tenni, az állami szektor működését és az eladósodottságot racionalizálni kell. De fel kell ismerni, hogy a német modell, ami nagyon hatékony és racionális, nem biztos, hogy mindenhol másolható. Valószínű, hogy a skandinávok, csehek és osztrákok tudnak (és akarnak) a németekhez hasonló életvitelt folytatni. De vajon ?németként” akarnak élni a görögök, spanyolok, portugálok, franciák és az olaszok? Hajlandóak úgy dolgozni és megtakarítani, mint a németek? Vagy inkább akár némileg kisebb mérlegfőösszegű személyes „balancesheet”-tel, egy más típusú, de így is minőségi életet akarnak élni? Ezt a választási lehetőséget meg kell adni mindenkinek, és a jelenlegi oktrojált gazdaságpolitikai megközelítés ez ellen megy! A megoldást inkább egy rugalmas, egymáshoz képest sávos eltéréseket megengedő gazdasági mechanizmusban érdemes keresni. A hasonló fejlettségű és versenyképességű két-három zónát kettős – északi és déli, vagy/és külső és belső elszámolásra szánt euró-deviza rendszer támogathatja, amely szintén egymáshoz képest egy bizonyos mértékű le-és felértékelődést is megenged. El lehet gondolkodni, az eurózónába történő ki- és belépési lehetőség könnyítésén is.
A német gazdaság túlnyerte magát. Az alku, amely szerint az uniós bürokrácia a francia modellre épül és a német újraegyesítés szabad utat kap, erőfölénybe repítette Berlint20 év alatt. Kérdés, hogy él vagy visszaél ezzel most Németország?

Minden év új remény is egyben: bízzunk abban, hogy Németország 2013-ban megmutatja nekünk, hogy szépen is lehet nyerni…

A cikk Varga Szabolcs személyes véleményét és nem a Bank Gutmann hivatalos álláspontját tükrözi.