Attól, hogy a papíralapú irodai munkát az informatika segítségével digitalizáljuk, vagyis nyomtatványok és hagyományos levelek helyett számítógépes nyilvántartásokat vezetünk, illetve elektronikus leveleket küldünk ki, még közel sem mondható, hogy megtörtént az energiafelhasználás teljes optimalizálása. Ezt igazán hatékonyan csak az úgynevezett hosting szolgáltatással lehet elérni.


A legnagyobb energiát az adatok tárolására használt irodai szerverek veszik fel, melyek mûködésük legnagyobb részében feleslegesen használnak fel energiát, kapacitásuk nagy része nincs kihasználva.  A szerverek egyébként is pazarló energiafelhasználása abból ered, hogy az információ egyik helyrõl másik helyre történõ átvitele arányaiban rendkívül sok hõt termel, amit hûtéssel ellensúlyoznak, tehát az elvégzett munkához képest a felhasznált energia magas, a hatékonyság alacsony.

A legtöbb energiát ezért úgy lehet megtakarítani, ha a szerver energiafelhasználását a végrehajtandó munkához optimalizáljuk. Ezt a legtöbb, irodában mûködõ szerver nem tudja megtenni, míg például egy szerverpark, több szerver vagy akár processzor ki-bekapcsolásával igen. Az úgynevezett virtuális szervereknek épp az a lényege, hogy „virtuálisan” az egész adattömeg rendelkezésre áll, de csak akkor, ha épp használni akarjuk, mentünk, törlünk, stb. Mindez azt eredményezi, hogy a szerverparkok egy felhasználóra jutó energiafelhasználása jóval kisebb, mint egy hagyományosnak tekinthetõ irodai szerveré. Természetesen a szerverparkoknál tovább megtakarításokat lehet elérni a mérethatékonyságból fakadóan. Könnyebben lehet például megújuló energiaforrást felhasználni, ha nagyobb energiamennyiségre és egy helyen van szükség, de adott esetben a megtermelõdõ jelentõs hõmennyiség is könnyen felhasználható. Svájcban például létezik olyan szerverpark, mellyel egy egész uszodát fûtenek. A hosting szolgáltatás jellegébõl adódóan a szerver fizikai elhelyezése nem helyhez kötött, így földrajzilag olyan kedvezõ fekvésû területen is lehet a szerver, ahol a magas napsütéses órák száma lehetõvé teszi a napelemrõl történõ üzemeltetést. Mindezeken felül számos, úgymond kapcsolódó hardvert lehet megspórolni „makroszinten”. Például nincs szükség minden irodában – hulladékként rendkívüli mértékben szennyezõ – szünetmentes tápegységre, ha az adatok egy szerverparkban vannak. Általában egyébként a szerverparkok dízelmotorokkal oldják meg az áramellátás esetleges megsz nésébõl adódó problémát. De itt említhetnénk a hûtésre használt klíma kérdését is. A hosting mûködési modellel tehát energiát takarítunk meg azzal, hogy a vállalatoknál külön-külön mûködõ szerverek és a szerverszobák berendezéseinek energiafelhasználását centralizáljuk, a szerverek mûködtetéséhez szükséges elektromos áramot takarékos módon használjuk fel. Fontos ugyanakkor, hogy nemcsak maga az adattárolás, de az ehhez köthetõ rendszergazdai feladatokkal is kíméljük a környezetet. A hosting szolgáltatás keretében biztosított centralizált rendszergazdai tevékenységgel, például az adatmentéssel csökken a napi mentésre használt költséges, úgynevezett DAT szalagok, vagy adathordozó médiák mennyisége. Ezzel csökkentjük a veszélyes-hulladék termelést, és egyben a csökken az üzemeltetés költsége is. 

Arányi Sándor, ügyvezetõ-tulajdonos
ENIAC COMPUTING