Minden évben közzéteszi az APEH az előző év statisztikáit és meghirdeti a következő év kiemelt ellenőrzési területeit. Így történt ez idén is, február 18-i sajtótájékoztatón nyilvánosságra került a 2010-re meghirdetett irányelv. Persze ezzel a listával nem lettünk sokkal okosabbak, hiszen jelentős változás nincs a korábbi évekhez képest, szinte minden szerepel rajta, ami ellenőrizhető. Így érdemes egy rövid pillantást vetni a tavalyi statisztikákra, környezeti változásokra és a sorok között olvasva körvonalazódik néhány valóban kiemelt terület.


A társaságok ma már szinte minden adatszolgáltatást elektronikusan végeznek az APEH felé, így sokkal könnyebb azok elemzése, feldolgozása. Ezt a célt szolgálja a 2009-ben bevezetett „RADAR” Rugalmas Adóellenőrzés és Döntéstámogató Adatbányászati Rendszer melyben az összes adat kereshetővé válik. Ezt a rendszert egészíti ki a „KoKaIn”, Kockázatos Kapcsolatok Információs listája, melynek kiindulópontja a már ismert, szándékos adóelkerülést alkalmazó cégek listája.

A rendszerben profilok képzésével, a változások folyamatos figyelésével, kockázatelemző algoritmusokkal idén már sokkal nagyobb hatékonysággal és valószínűséggel szűrik majd ki az adóelkerülést – az átlagosnál nagyobb mértékben – alkalmazó cégek halmazát. És persze mindezt sokkal gyorsabban, rövidebb határidővel teszik.

Az áfa nemcsak a legnagyobb bevételi forrás, de persze itt esnek egyes vállalkozások a legnagyobb csábításba is, hogy „spóroljanak kicsit”. Persze a Cégértéklevél olvasótábora főállásban nem „csirkét fog”, ezért inkább azokra az adózási területekre hívjuk fel a figyelmet, melyek jóhiszemű, de téves, vagy mulasztásos magatartás mellett is megállapításhoz vezethetnek egy ellenőrzés során.

Továbbra is kiemelt hangsúly kerül a transzferárak ellenőrzésére, ahol 2009-ben az ellenőrzések darabszáma majdnem háromszorosára nőtt 2008-hoz képest. Az adózók egyre jobb felkészültségét mutatja, hogy a kiszabott bírság „csak” kevesebb, mint kétszeresére nőtt, ami messze alulmarad a számosság növekedéséhez képest.

A jogelőd nélkül alapított társaságok nagyobb valószínűséggel kerülnek ellenőrzésre, itt vizsgálják a tagok, vezető tisztségviselők adómúltját is!

Azoknak a cégeknek, melyek nagyobb kézpénzforgalmat bonyolítanak, esetleg érdemes lehet áttérni a bankkártyás fizetésre, mert a kiemelt vizsgálati területek között szerepel a napi készpénz záró-állományra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése is.

Örökzöld sláger maradt a cégautóadó, a vagyonosodási vizsgálat, a fekete és vegyes foglalkoztatás ellenőrzése, a TB járulékok ellenőrzése.

A beszámolók, közzétételét 2010-től már csak elektronikusan lehet megtenni, így annak ellenőrzése, hogy egy társaság eleget tett-e ennek a kötelezettségének, automatikussá vált. Míg korábban szinte csak az elméleti valószínűsége volt a szankcionálásnak, most már a felszólításban meghatározott határidő után 60 napos határozott időszakra az APEH kötelezően felfüggeszti a cég adószámát. Ha a társaság ennek lejártáig sem pótolja kötelezettségét, kezdeményeznie kell a társaság kényszerfelszámolását a cégbíróságon. Ilyen súlyos szankció mellett akkor is javasoljuk a beszámoló leadását, ha a könyvvizsgáló, vagy a társaság legfőbb szerve esetleg még nem fogadta azt el.

A törvényi változásokból eredően az APEH ellenőrzi 2010-től az iparűzési adó bevallását, így az átfogó ellenőrzés már ezt az adónemet is érinti. Készüljünk fel, ne csak lelkileg!

Személyes véleményem szerint 2010-es évben azonban nem várunk extra mennyiségű lezárt vizsgálatot a korábbi időszakhoz képest, mivel a várható kormányváltást követően a vezető hivatalnokok cseréje, ha csak időszakosan is, de fékezni fogja az ellenőrzések átfutási sebességét. Ugyanakkor pozitív változásnak ítéljük a szándékos adóelkerülést célzottan kereső rendszerek bevezetését, mely sok tortúrától kímélheti meg a szabálykövető cégeket.

Honti Péter
Interauditor Neuner+Henzl Tanácsadó Kft.
ügyvezető-tulajdonos