Magáncégek adásvételének egyik legnehezebb tárgyalási területe az eladók szavatosságvállalása. A befektető számára elengedhetetlen, hogy a kifizetett vételárért cserébe az eladótól kapott információknak megfelelő vállalatban kapjon részesedést. Ezt számára az eladók által nyújtott szavatosságok biztosíthatják. Az eladók ugyanakkor nem szeretik a szavatosságokat, mert attól tartanak, hogy a vevő ezekkel kiskapukat hagy magának, hogy kibújjon a vételár egy részének megfizetése alól, illetve a vételárat részben visszakövetelhesse az eladótól.


A szavatossági tárgyalások célja a vevő számára nem csupán, hogy pénzügyi biztosítékot kapjon arra, hogy a megvett vállalat az, aminek látszik.  A szavatosságok tárgyalása során a befektető az eladó reakcióiból következtethet annak üzleti szándékaira, vállalkozási stílusára (és ezen keresztül a céltársaság vállalati kultúrájára!), valamint üzleti partnere megbízhatóságára is. Az a tény hogy az eladó mit kész és mit nem hajlandó szavatolni, rávilágít a vevő üzleti kockázataira és befolyásolja a végső befektetési döntését is.

A szavatosságok köre
A befektető két dologra kíváncsi: A mérlegek valósak és teljesek voltak-e?  Vagyis, a mérlegben és az eredmény-kimutatásban bemutatott adatok valósak-e és a befektető megkapott-e minden lényeges információt, amire befektetési döntése meghozatalához szüksége volt?

Tapasztalataim szerint a vevők számára a legfontosabb szavatossági területek a következők:
1.    tárgyi és forgóeszközök (vevők, készletek, egyéb követelések) valós értékelése,
2.    a mérlegen kívüli esetleges kötelezettségvállalások,
3.    a kapcsolt személyekkel kapcsolatos tranzakciók,
4.    a társasággal szemben indított perek, jogi eljárások és
5.    az adózási kockázatok.

?Ott volt nekik az átvilágítás?
A szavatosságok eladó általi kivédésének első ? és többnyire sikertelen ? eszköze az arra való hivatkozás, hogy az átvilágításban a vevő teljes képet kapott a cégről és a biztonságos döntéshez minden kért információ rendelkezésére áll. A vevők ez ellen azzal érvelnek, hogy az átvilágítás csak kockázatkezelési eszköz volt számukra a vételár és a befektetési döntésük megerősítéséhez.  Az átvilágítás teljességének az eladó által felfedett információk köre szab határt, amelyek valódiságát az eladónak az adásvételi szerződésben külön szavatolnia kell.  

Az eladók a vevők ilyen irányú érvelésére válaszul megpróbálják az adatszobában közzé nem tett információkra szűkíteni a szavatosságokat.  Ennek a vevők rendszerint ellenállnak, attól tartva, hogy (a) fontos információk elkerülhették tanácsadóik figyelmét, illetve (b) nehéz utólag bizonyítani, hogy az adatszobában nem volt egy később érvényesítendő szavatosság tárgyára vonatkozó információ, illetve (c) ez a klauzula gátolja a szavatosságok megsértése esetén indítandó perek átláthatóságát.

A szavatosság mértéke
Elméletileg a vevőnek az ?eladó uralkodása? alatt keletkezett kockázatok pénzben kifejezett értékéig indokolt szavatosságot kérnie, ugyanakkor nem elvárható az eladótól, hogy az általa megkapott vételárat meghaladó kötelezettséget vállaljon.  A gyakorlatban a szavatosságok maximális mértéket a felek tárgyalási pozíciója és tanácsadóinak ügyessége határozza meg.

A szavatossági plafon esetén megkülönböztetjük a fedezettel biztosított és a csak peres úton érvényesíthető szavatosságokat.

1.    Biztosított szavatosságok:
Ez az a letéti számlára fizetett, bankgaranciával fedezett, vagy visszatartott összeg, ami felett praktikusan a vevő rendelkezik.  A befektetőknek olykor, akár 30-40 százalékot is sikerül visszatartaniuk a vételárból, de gyakoribb a vételár 10-20 százaléka közötti mértékű bankgarancia vagy letéti számla kikötése. A vevő nehézsége, hogy az eladók a visszatartott összeget erősen diszkontálják, így ha az ajánlattételkor a vevő jelzi a visszatartást, akkor versenyhátrányba hozhatja magát egy alacsonyabb vételárat, de nagyobb készpénzfizetést vállaló ajánlatadóval szemben.  Ha viszont a vevő csak az átvilágítás után áll elő a farbával, akkor komoly csalódást és bizalomvesztést okozhat a vevőnél, aki csalódása miatt elállhat a tranzakció folytatásától.

2.    Peres úton érvényesíthető szavatosságok.  
Ezeket általában az eladó magánszemély vagy cég – olykor harmadik személy – által vállalt rendes- vagy készfizető kezesség biztosítja.  Itt a vevő kockázata, hogy csak évek alatt, jogi konfrontáció árán jut hozzá a pénzéhez, feltéve, ha az eladón azt be tudja hajtani. Vannak eladók, akik cégük tisztaságát demonstrálandó, vagy annak behajthatatlanságára apellálva korlátlan mértékű szavatosságot is hajlandók adni. Jellemzőbb azonban az ilyen jellegű felelősségvállalást a tranzakció értékének 50-100 százalékában maximálni.

Hány évig kell cipelni?

Itt is jelentős a szórás.  A gyakorlatban a vevők legalább 1 évhez ragaszkodnak, hiszen ennyi időre minimálisan szükségük van arra, hogy kiderüljenek a turpisságok.  Általában azonban hosszabb érvényességet kötnek ki, hogy ne kelljen ?vizsgáló bizottságosdival? kezdeniük az együttélést a sokszor cégvezetőként vagy tulajdonostársként is a cégben maradó eladóval szemben.  Jellemző a 2-4 éves vállalási idő a rendes szavatosságokra és a törvényi elévülés kikötése az adó, és adójellegű szavatosságokra. Ez utóbbi az adóhivatal által visszamenőlegesen vizsgált éveket fedheti le, de olykor csökkenthető, ha vannak átfogó vizsgálatokkal lezárt évek.

Amíg az eladók a cégben dolgoznak, a szavatosságok érvényesítésére a gyakorlatban ritkán kerül sor.  Egy ilyen, a menedzsmenttel szemben barátságtalan lépés megrontja a viszonyt a felek között és az eladó számára jelentős vagyonvesztési kockázatot hordoz.  

Triviális követelések

Ha a felek megállapodtak a szavatosság mértékében és futamidejében, akkor jön a faragás alulról:
Mi legyen a legkisebb követelés, amit az eladó orra alá dörgölhetnek, aki joggal várja el, hogy triviális problémákkal a pénztártól való távozás után ne zaklassák?  Néha az egyenként piszlicsárénak minősülő ügyekből annyi van, hogy túlcsordul a ?kiskövetelések kosara? feljogosítva a vevőt, hogy kompenzációért folyamodjon. Hogy mi kicsi és mi nagy az viszonylagos.  Egy millió eurós nagyságrendű felvásárlásnál 10 000 euró (1%), már lényegesnek minősül, míg egy 100 milliósnál az ingerküszöb jóval magasabb.

Az orvoslás joga

A tárgyalások fontos eleme a hibák eladó általi orvoslásának lehetősége. A vevő hajlamos lehet elhanyagolni a múltból fakadó, szavatossággal biztosított problémákat. Ezért az eladó szereti kikötni az orvoslás jogát, vagyis, hogy időben értesüljön a potenciális problémákról és ? például egy adóhivatali vizsgálat során – megóvhassa volt cégét a potenciális elmarasztalástól.  A vevő ugyanakkor el akarja kerülni, hogy az eladó kockázathárítás ürügyén beleavatkozzon, belelásson volt cége vezetésébe, vagy feltartsa a menedzsmentet.

A mesterségesen generált ügyek kivédése

Az eladó nem csak attól tart, hogy a vevő nem tesz meg mindent a védhető ziccerek elhárítására, hanem attól is, hogy maga generál ügyeket, a vételár utólagos lefaragása érdekében.  Ezért az alkufolyamatban az eladónak érdemes kikötnie, hogy csak a harmadik felek által a céggel szemben kezdeményezett, jogos követelések lehessenek rajta számon kérhetők. Az sem triviális, hogy mi minősül ?veszteségnek? és ?kárnak? és ez hogyan és ki által mérhető. Ezekről is olykor napokig folyhat az alkudozás.  Egy tranzakciónk például heteket csúszott, amikor a felek nem tudtak megállapodni a veszteségeket megállapító szakértők névsoráról.  A bíróság nem képes szakmai hibákról dönteni, amihez szakértőkre van szükség.  Azonban sokszor nehéz olyan személyeket találni, akiket mindkét fél függetlennek és a másik fél által befolyásolhatatlannak fogad el.