Míg a tavalyi év utolsó hónapjaiban egyáltalán nem kötöttek nyilvánosan ügyleteket Közép-Kelet-Európában, addig ebben az évben már újra éledezni látszik a régiós piac. Magyarország a listákból ezúttal kimaradt, ami persze nem azt jelenti, hogy nem volt sikeres tranzakció, ugyanakkor tény, nálunk egyelőre kevésbé aktívak a befektetők.


Ahogy azt a korábbi számunkban is bemutatott felmérés igazolta, a legvonzóbb iparágnak az energiaszektort lehet tekinteni a vállalatfelvásárlási piacon. Egyik – táblázatunkban nem szereplő – érdekes ügylet a görög Rokas teljes megvétele volt, melyet a spanyol Iberdrola hajtott végre. A megújuló energiatermelésben érdekelt spanyol cég 174 millió eurót fizetett a szélmalmok építéséhez szükséges gyártókapacitásért. Ez több mint 14-es EBIDTA szorzónak felel meg, Az energetikán belül elsősorban a nagyobb ügyletek voltak előtérbe helyezve az idei első két hónapjában. Ilyennek lehet tekinteni a cseh CEZ és a bosnyák ERS tulajdonszerzését a boszniai Gacko-projektben. A helyi áramszolgáltatóval alkotott vegyes-vállalat nemcsak magát az erőművet, de a kapcsolódó bányászati kitermelés kapacitását is növelni kívánja.

Az energiaiparon belül a nukleáris kapacitások körül is beindult a mozgolódás. Oroszországban a RosAtom növelte részesedését Atomstroiexport nevű nukleáris technológiák exportjával foglalkozó cégben, míg Szlovákiában – meg nem erősített hírek szerint – a CEZ és a helyi Jadrova a Vyradovacia Spolocnost AS. vegyesvállalata teljes mértékben a CEZ ellenőrzése alá fog kerülni. A megvételre kiszemelt cég nukleáris kapacitások építésével foglalkozik.

A táblázatban felsorolt tranzakciók közül elsősorban az idei év régiónkhoz közeli, illetve az építőipart érintő ügyleteket soroljuk fel. Az összes, közel 120 európai cégfelvásár-lási tranzakció közül, a már kiemelt energiaszektor és az építőipar a két legnépszerűbb befektetői célpont. Régiónkban a szegmens ezúttal nem produkált kiemelkedő tranzakciós értékeket, ugyanakkor így is bizakodásra adhat okot, hogy leg-alább sikerült lezárni több ügyletet is március elejéig.

Kisebb értékű ügyletnek minősül az ukrán cementgyártó, Podilskyi felvásárlása és szintén nem mondható világraszóló eseménynek, hogy a lengyel Polimex két lépcsőben megvette versenytársát kevesebb mint 200 ezer euróért. A német LEG Landesentwicklungsgesellschaft NRW GmbH minden, táblázatban látható cégben 100 százalékra növelte részesedését, ami szintén nem jelent túl nagy pénzmozgást. Az egyik legjelentősebb régiós ügyletet a cseh Chemoprojekt hajtotta végre. Törökországban a francia Fayat csoport terjeszkedik.

A táblázat vége felé két rendkívül érdekes ügyletet találunk. A román Genesis International útépítő vállalatot egy angol befektetési alaptól vásárolta meg a szintén román Straco Grup. Ez egy tipikus példája annak, hogy a korábbi felvásárlók most kényszerű eladásokat hajtanak végre. Ezzel szemben a „régi korok” tranzakciói közül is találunk egyet a vizsgált időszakban. A ciprusi székhelyű Penta Investment pénzügyi befektetőként egy szlovák ablakgyártót vásárolt. A már most 20 millió eurós forgalmat bonyolító céget további beruházásokkal akarják bővíteni.

És végül egy magyar vonatkozású hír: a Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte a Strabag SE irányításszerzését a Cemex AG felett azzal a feltétellel, ha a vevő eladatja a Comex Hungária Kft. salgótarjáni betongyártó telephelyét egy független vállalkozásnak.