Ahogy a közelmúltban arról a Cégértéklevél hasábjain is beszámoltunk, a magyar kormány szigorította az irányított külföldi társaságokra (Controlled
Foreign Companies, CFC) vonatkozó szabályozást. Ebben a cikkben a CFC-k történetét, és a nemzetközi vállalatok tevékenységére kifejtett hatásait elemezzük.
CFC történelem
A globalizáció az elmúlt félszáz évben drámaian növelte a külföldi közvetlen tőkebefektetéseket. Számos ország eltörölte, vagy csökkentette a tőke és a befektetések szabad áramlásának akadályait. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) szerint 2003-ban világszerte 65.000 nemzetközi vállalat, 850.000 leányvállalattal rendelkezett. A nemzetközi üzleti tevékenység elterjedése lehetővé tette a multinacionális cégek számára, hogy jövedelmüket alacsonyabb adózású országokba csoportosítsák át, illetve elhalasszák adófizetési kötelezettségeiket. Ezzel párhuzamosan a fejlődő országok igyekeztek adócsökkentésekkel és adókedvezményekkel a külföldi befektetők számára vonzóbbá tenni magukat.
Adóbevételük erodálódásáénak megakadályozása érdekében, számos ország a következőkben felsorolt intézkedéseket kezdte bevezetni:
- A határon átnyúló adókedvezmények visszavágása (forrásadó mentesség, jogdíj-adó mentesség)
- tőke repatriálási adó kivetése (a kivonuló vállalatokra)
- minimum tőkésítési szabályok bevezetése (a határon átnyúló tagi kölcsön-finanszírozás, adóalap-csökkentése megakadályozására)
A CFC úttörői: USA és Németország
CFC szabályokat először az Egyesült Államok adóhatósága vezetett be 1962-ben, „Subpart F” néven. Az elképzelés az volt, hogy ez úton megadóztatható azoknak a külföldön működő amerikai leányoknak a nyeresége, akik soha vagy csak a nagyon távoli jövőben terveztek volna osztalékot fizetni. Első lépésként azt kellett meghatározni, hogy amerikai rezidens személy kontrollálja-e a vállalatot és utána, hogy létezik-e adóztatható CFC jövedelme. Bármely személy – kapcsolt személyeivel együtt tekintve – aki legalább a külföldi cég szavazatainak 10 százaléka fölött rendelkezik az adóévben legalább 30 napon keresztül, az CFC tulajdonosnak minősült. Ha a tulajdonlás egy vagy több cégen keresztül valósult meg, akkor a végső tulajdonost kellett figyelembe venni.
A következő gazdaságilag jelentős ország, amely magáévá tette a CFC szabályozást Németország volt 1972-ben. A német CFC szabályok azokra a cégekre vonatkoznak, ahol német tulajdonosok birtokolják egy vállalt összesen 50 százalékát vagy egyénenként legalább 10 százalékát, egy olyan országban, ahol a társasági adó nem haladja meg a 25 százalékot. A német CFC szabályozás annyiban enyhébb, mint a Subpart F, hogy a szabályozásból kiveszi azokat az országokat, akikkel Németországnak kettős adózást elkerülő egyezménye van.
Káros adóverseny
1998-ban az OECD kampányolni kezdett az ellen, amit „káros adóversenynek” nevezett. Ezt a versenyt – az OECD szerint – olyan országok támasztották, amelyek alacsony vagy nulla adózásukkal a magasabb adózású országoktól tőkét vontak el. A céljuk az volt, hogy „feketelistára” tegyék azokat az országokat, amelyek nem működtek együtt a magas adózású országokkal az adóelkerülés visszaszorításában, valamint ösztönözték a tagállamokat, hogy CFC szabályozást vezessenek be. Ennek eredményeként számos OECD ország, köztük az EU vezető gazdasági hatalmai (Németország, Egyesült Királyság, Olaszország, Franciaország, Spanyolország) saját CFC szabályozást vezettek be.
Ez utóbbi lépés később vitatottá vált. A Cadbury Schweppes és az angol kormány pere, amelynek tárgya a Cadbury írországi finanszírozó leányainak adó státusa volt, az Európai Közösség Bíróságán (ECJ) kötött ki. 2007 májusában az ECJ úgy határozott, hogy a Cadbury írországi tevékenysége nem lehet tárgya CFC adónak, mert a tevékenységet – az adóhatékonysága mellett – „egyéb gazdasági okok” is indokolják. A Cadbury Schweppes „fizikailag jelen” volt Írországban és olyan „valós tevékenységet” folytatott, ami „gazdasági értéket” teremtett a cégcsoport számára.
Magyarországon már 1996 óta…
A CFC szabályok szükségessége nem merül fel addig, amíg a tőke szabad áramlása nem biztosított. A magyar parlament az első CFC szabályozást 1996-ban fogadta el, röviddel OECD csatlakozásunk és a devizakorlátozások feloldását követően. Ebben a szabályozásban a „CFC” olyan vállalatokat jelölt, amely 10 százalék vagy annál kisebb társasági adózás alá esett, és amelyben egy magyar társasági adóalany legalább 30 napig 25 százalék, vagy azt meghaladó részesedéssel bírt. Az ilyen CFC arányos nyeresége megnövelte a magyar társság adóalapját. A szabályozásból kivételt jelentettek a hazánkkal kettős adózást elkerülő egyezménnyel (DTT) rendelkező országokban bejegyzett cégek.
Vélhetőleg az OECD kampányának nyomására 2003-tól módosult az itthoni CFC szabályozás. Ettől az időponttól azok a cégek minősültek CFC-nek, amelyek olyan országokban voltak bejegyezve, ahol a magyarországi társasági adókulcs kétharmadát meg nem haladó volt az adóteher, és amelyek nem rendelkeztek „valós gaz-dasági jelenléttel” a bejegyzésük országában. A DTT or-szágok továbbra is kivételt képeztek a szabályozás alól.
Az ide év 220 találkozóját követően, ahol a vezető OECD országok az adóparadicsomokkal szembeni közös fellépésről döntöttek, a magyar CFC szabályozás újabb módosításon esett át. 2010. január 1-től, a DTT-vel rendelkező, sőt az EU tagországaiban bejegyzett társaságok is CFC-nek minősülhetnek. A bizonyítás terhe megfordul, így az adózónak kell bizonyítania, hogy a tulajdonában lévő külföldi társaság „valós gazdasági célt” tölt be. Ezt a jogszabály úgy határozza meg, hogy „eszközökkel rendelkezik” és „alkalmazottakat foglalkoztat”. Ez az elvárás nehezebb, de nem legyőzhetetlen kihívás elé állítja azokat a magyar vállalkozókat, akik szeretnék fenntartani a külföldi cégek működtetéséből eredő rugalmasság lehetőségét.
Érvek a CFC szabályozás ellen
2003-ban a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara, az ICC, állásfoglalást tett közzé a CFC szabályozást bírálva, azt állítva, hogy az csökkenti a multinacionális vállalatok versenyképességét és a szabályozást bevezető országok gazdasági hatékonyságát. Konkrétan, az ICC állásfoglalása a nemzetközi vállalatokra leselkedő alábbi veszélyeket említi:
- A CFC szabályok elterjedése konfliktust teremt különböző országok adókövetelései között,
- Az egymással ellentmondó CFC megközelítések bizonytalanságot fognak kelteni a multinacionális vállalkozásoknál,
- A nemzetközi cégstruktúrák igazolásának szükségessége felesleges adminisztrációt generál,
- A CFC szabályozás csökkenti az adóversenyt és egyes üzleti központoknak károkat okoz.
Ezért az ICC az alábbi ajánlásokat tette (amit úgy tűnik, a magyar szabályozók figyelembe is vettek). A CFC szabályokat úgy kell meghozni, hogy azok:
- Ne vonatkozzanak az alacsony adózású országokban valós üzleti tevékenységet folytató vállalatokra,
- Legyenek világosak, gyakorlatiasak átláthatóak és ne legyenek diszkriminatívak,
- Ne mondjanak ellent a meglévő DTT-knek,
- Csak tisztán adózási okokból megvalósuló tranzakciókra legyenek alkalmazva,
- Lehetőség szerint jogszabályok helyett a DTT-ben kerüljenek rögzítésre,
- Semmi esetre se váljanak a tőke szabad vándorlásának korlátozási eszközévé.
Préda István, MB Partners, vezérigazgató
