A fel- és kivásárlási piac iránya megváltozott az utóbbi hónapok során Európában. a cégek reorganizációja és konszolidációja nem játszott jelentős szerepet a vállalatvásárlási piacon, ugyanakkor a tranzakciók száma sem csökkent. Elsősorban az eredményes-, ezen belül is a gyártó cégek iránt mutatkozott kereslet a befektetők részéről 2010 tavaszának második felében. Lássuk az érdekesebb ügyleteket:


Az EVENTIM AG sikeresen lezárta a TicketOne teljes felvásárlását, melynek révén az olasz jegyeladási piac vezető szereplőjében tulajdonrésze 49-ről 99 százalékra emelkedett. 2009-ben a TicketOne Csoport 20.3 millió euró forgalmat generált, adózási előtti eredménye elérte a 6.5 millió eurót. A mostani részvénycsomagot a TicketOne-ban nagyságrendileg 20.6 millió euróért vásárolták, ezzel az EVENTIM AG összességében 36.9 millió eurót fizetett a cégért. Az EVENTIM magyarországi leányvállalata a Ticket Express.

A Türk Telekom megállapodást írt alá az Invitel International megvásárlásáról, mely cég Közép- és Délkelet-Európa vezető független adattároló vállalkozása és 16 országban rendelkezik leányvállalatokkal. A tranzakció készpénz vonzata 197 millió euró volt. A felvásárolt csoport magába foglalja az Invitel International AG cégeit: az AT-INVITEL GmbH-t, az Invitel International Hungary Kft-t, valamint az S.C. EuroWeb Romania S.A-t.

A múlt hónap legexkluzívabb ügylete mindenképp a Harrods Ltd. eladása volt, melynek tulajdonában van London luxus nagyáruháza. A vevő a Qatar Holding LLC, az eladó pedig Mohamed Al-Fayed volt, aki ezután nyugdíjba vonul, ugyanakkor a Harrods tiszteletbeli elnöke marad. A Harrods 1849-ben nyitotta meg kapuit Knightsbridge-ben, az egyiptomi születésű Al-Fayed 1985-ben vásárolta meg. A mostani vevő, a Qatar, a legnagyobb részvényese a Songbird Estates Plc-nek, mely többek közt a J Sainsbury Plc-t, az Egyesült Királyság harmadik legnagyobb szupermarket láncát és a Barclays Plc-t, az ország harmadik legnagyobb bankját is kontrollálja. A csoport a London Stock Exchange Group Plc második legnagyobb tulajdonosa, de nagyobb részvénycsomaggal rendelkezik a Volkswagen AG-ben is.

Kína vezető outsourcing vállalkozása, a Neusoft Corporation és a Harman International (HII) bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lépnek egymással elektronikai eszközök fejlesztésére az autóipar számára. A Neusoft korábbi partnere a Japán Alpine volt, mely elsősorban japán autómárkákba gyártott elektronikai berendezéseket. A kínai cég azt reméli, hogy a HII-vel létrejött partnerség eredményeképpen olyan európai luxusmárkák beszállítójává válhat, mint az Audi, a Volkswagen vagy a BMW.

És végül, de nem utolsó sorban az IMMOEAST AG és az anyavállalat IMMOFINANZ egyesülésének utolsó lépéseire is érdemes némi figyelmet szentelni. Az osztrák ingatlanbefektető vállalkozás harmadik negyedéves eredményei a 2009-10-es üzleti évben sokat javultak a korábbi időszakhoz képest. A legtöbb mutató további javulása lehetővé teszi, hogy a részvényesek jóváhagyásával az IMMOFINANZ és az IMMOEAST összeolvadjon.