Cegertek_80_07AZ ISS PIACVEZETŐ NEMZETKÖZI LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZOLGÁLTATÓ ELADTA A TÖRÖKORSZÁGI CALL CENTER OPERÁCIÓJÁT A MID EUROPA PARTNERS MAGÁNTŐKE BEFEKTETÉSI TÁRSASÁGNAK.

Az ISS törökországi Call Center-ét, a CMC-t (Customer Management Center) 2000-ben alapította az anyavállalat, hogy globális terjeszkedése újabb szintre lépjen. Napjainkra a CMC piacvezető vállalattá nőtte ki magát, amely Törökországban több mint 4000 embert foglalkoztat és szintén több mint 4000 számítógépes munkaállomással rendelkezik. A széleskörű szolgáltatási portfólió elsősorban a pénzügyi szektorra, szórakoztató iparra, kiskereskedelemre és autóiparra fókuszál.

A Társaság már négy call centerrel rendelkezik: Sanliurfa-ban, Malatya-ban és Isztambulban, két központban. A Társaság 2014-es árbevétele elérte a 40 millió eurót, fedezet szintjén pedig az ISS csoport átlaga felett teljesített.

Flemming Bendt, az ISS Kelet-Európáért felelős regionális igazgatója elmondta: „A call center szolgáltatás nem képezi természetes részét a létesítménygazdálkodásnak Törökországban ezért a CMC is évek óta szinte már különálló egységként működött. A Társaság éppen ezért már nem tudta megfelelően kihasználni az ISS csoport létesítménygazdálkodás terén nyújtott stratégiai előnyeit és növekedési lehetőségeit. Ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy ez a tranzakció mind az alkalmazottak mind pedig a CMC szolgáltatásait igénybe vevők számára előnyöket fog jelenteni a jövőben.”

A CMC akvizíciója a második törökországi tranzakciója volt a Mid Europa Partners-nek akit elsősorban a Társaság mérete, szolgáltatásainak minősége és hosszú távú ügyfélkapcsolata vonzott. Ezen paraméterek alkalmassá teszik a CMC-t, hogy az új tulajdonos irányítása alatt további növekedést érjenek el a fragmentált és konzervatív török piacon. Az adásvétel, amelynek pénzügyi részleteit a felek közös megegyezését követően végül nem hoztak nyilvánosságra, nem lesz befolyással az ISS többi törökországi érdekeltségére.

Az IMAP partnere a 3 Seas Capital Partners az eladó tanácsadójaként működött közre.

Várkoly Dóra
elemző
Concorde MB Partners
dora.varkoly@cmbp.hu