Küszöbön áll EU-csatlakozásunk 6. évfordulója. a nap, amire 15 évet kellett várnunk a rendszerváltás után, amihez annyi reményt és változást kötöttünk. Emlékszik az óriás visszaszámláló órára a dózsa györgy úton? a bizsergető érzésre, hogy megfordítottuk a történelem kerekét és végre a ?jó erőihez? csatlakoztunk? A csatlakozási népszavazásra, amire ? ugyan a vártnál alacsonyabb részvétellel, de ? több mint 80 százalékos igent mondtunk?


De, mi is történt 2004-ben ezen a napsütéses bolondok napján?

Emlékeim szerint semmi? Leszámítva egy néhány hetes vámolási káoszt. Az Európai Bizottság, a Magyar Parlament és a Nép által hozott döntés, és ennek eredményeként 2004. április 1-e, nem az EU integráció vége, hanem startlövése volt. Zöld lámpa, hogy gazdaságilag is közelíthetünk a nyugati világhoz.

Nézzük, mit jelent a gazdasági gyakorlatban az európai csatlakozás. A belső vámhatár lebontása élénkítette a kereskedelmünket az EU országokkal. A szabad munkaerő-áramlás sok agyat elszívott, de később azért sokat visszaszív, az itthoni könnyebb érvényesülés, az elitnek elérhető kellemesebb életforma. A ?leszerelő légiósok? pedig olyan készségekkel, tudással térnek majd haza, ami gyorsítja felzárkózásunkat.

A tőke beáramlását is erősítette az EU-csatlakozás: a nyugat-európai befektetők szívesebben veszik az EU-s részvényeket, állampapírokat, mint a közelítő piacokét, ami csökkenti a magyar vállalatok és az államháztartás finanszírozási költségeit. A várva várt eurozóna-csatlakozásunk újabb fizikai és mentális korlátokat bont majd le, csökkenti a devizakockázatokat, a pénzváltás költségeit, növeli versenyképességünket, szélesre tárja a hazainak érzékelt piacot, növeli a magyar vállalkozások játékterét és szűkíti politikusaink költekezését (a bankóprés Frankfurtba kerül), prudensebb államháztartásra kényszerít.

A makroszintű változások fontosak, de csak segítik, nem okozzák a mikroszintű gazdasági összenövést. Ehhez a magyar vállalkozásoknak kell beintegrálódniuk az Unió gazdasági vérkeringésébe. Ez részesíthet csak az EU-csatlakozás gyümölcseiből szélesebb tömegeket: munkásokat, irodistákat, kkv-vállalkozókat. A vállatok európai csatlakozása a rendszerváltásból fakadó folyamat, amely a ?90-es évek közepére folyammá duzzadt, majd az ezredfordulóra patakká szűkült vissza.

?Egy EU-val kereskedő vállalat már az uniós gazdaság szerves része? ? érvelhet Ön. Én másként látom. Cégeink a Kádár-érában is kereskedtek Nyugat-Európával. Az olcsóbb munkaerő és mezőgazdasági adottságaink versenyképessé tették egyes termékeinknek. A külkereskedelem és nemzetközi vállalatcsoportokba olvadás viszonya a ?turizmus? és a ?külföldi munkavállalás? különbségéhez hasonlítható.
A turista világot lát, tapasztalatot gyűjt, kultúrát kóstol, majd visszatér a szokott, kedvelt környezetébe. A külföldön dogozónak viszont meg kell tanulnia az idegen nyelvet beszélni, az idegen környezetben megélni és az idegen pályán nyerni.

Az MB Partners magyar vállalkozásoknak segít az EU-ban és azon túl is befektetőket toborozni. Fontos, hogy a törekvő, ambiciózus magyar vállalatok menőbb edzővel, nagyobb bajnokságban, tehetősebb közönségnek is játszhassanak. A magyar piac túl kicsi ahhoz, hogy csak abból megélhessenek a világszínvonalú termékeket fejleszteni, szolgáltatásokat nyújtani képes vállalatok. Az európai piaci terjeszkedés nem az elit vállalatok luxusa, hanem a kreatív cégek szükséglete. Aki bezárja magát a magyar piacra, az a ?kis pénz kis foci? puskási elvén középszerűségre kárhozik. Mikroszinten az EU integráció az Európai méretekben való gondolkodást jelenti: amikor a vállalat nem magyarnak, hanem európainak definiálja magát, olyan cégnek, amely több tucat országban, több nyelven eladható terméket, szolgáltatást nyújt. Európánk a 21. századi versenyt csak akkor állja majd Kínával, Amerikával, ha a nyelvi akadályokat leküzdve életre kelti 500 milliós közös piacát. A cégeladási, tőkebevonási szakma ennek a kihívásnak igyekszik eleget tenni a magyar és külföldi vállalatok házasságainak közvetítésével.

Az antikapitalista retorika érvelésével szemben egy magyar vállalat ?eladásával? csak nyerhetünk:

  • Munkahelyeket. Ezeket nem adtuk el, itt maradnak sőt, stabilabbá válnak azzal, hogy egy erősebb tőkehátterű céganya áll a háttérben.
  • Átláthatóságot. A cég székhelye sem változik, az iparűzési-, bér- és társasági adókat továbbra is itt fizeti. (Várhatóan többet, mint eddig, mert a távoli tőzsdei vagy intézményi tulajdonos kénytelen átláthatóbban működni, mint a vállalatával ?közös háztartásban? élő vállalkozó.)
  • Növekedést. Új seprű jól seper. Az eladott vállalat új tulajdonosai növekedést várnak szerzeményüktől. Ez az ?EU-integrált? céget megújulásra, fejlődésre, bővülésre kényszeríti. A befektetők menedzsmentje osztalékfizetés helyett a részvényárfolyam növekedésében érdekelt. Fel kell hizlalnia, mielőtt fejni tudja a magyar ?tehenet?.
  • Adóbevételt. A profitot a tulajdonos a növekedés érdekében évekig vissza kell, forgassa. A befektetését meghaladó mértékű profit kivételéig előbb több nyereséget és adóbevételt kell, generáljon az APEH-nek, mint amennyi pénzt kivitt.
  • Know-how-t. Az eladott magyar vállalt alkalmazottai ellesik a nemzetközi standardokat, nemzetközi karriert építhetnek. A multi tulaj emlőin felnevelkedett menedzserek tapasztalataikat később innovatív magyar cégek alapításába forgat-ják vissza; prémiumaikból stagnáló vállalatokat vásárolnak majd ki és virágoztatnak fel.

Remélem és bízok benne, hogy az elmúlt 12 hónapban végigszenvedett makrogazdasági kiigazítás és a választások által kínált új politikai remény a magyar vállalatok EU integrációt újra lendületbe hozza.

Préda István, MB Partners