NAGY SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK ÖNÖKET IDEI UTOLSÓ SZÁMUNKKAL, MELYET IMMÁR HAGYOMÁNYOSAN A LEGNAGYOBB HAZAI MAGÁNVÁLLALKOZÁSOKNAK SZENTELÜNK. A FRISSEN ELÉRHETŐ 2017-ES PÉNZÜGYI ADATOKAT IS FELHASZNÁLVA IDÉN ISMÉT, IMMÁR HARMADIK ALKALOMMAL KÉSZÍTETTÜK EL ÉS PUBLIKÁLJUK A PRIVÁT TOP 100-AS LISTÁT, A HAZAI LEGNAGYOBB MAGÁNTULAJDONÚ VÁLLALKOZÁSOK LISTÁJÁT.

Idén sem ez az első lista, ami megjelenik a témában. Miben különbözik ez a lista a többitől? A mi elemzésünkben a vállalatok teljes értékét nézzük, és a listánkat az alapján hoztuk létre – azaz azt vizsgáljuk, hogy a vállalat termelőeszközei, függetlenül azok finanszírozásától és a vállalatban benne lévő, a termelésben közvetlenül nem részt vevő plusz eszközöktől (fölösleges készpénz, tengeri vitorlás vagy yacht, a tulajdonos nagy értékű autója vagy Picasso-képe) mekkora. Ez képviseli szerintünk jól a vállalatok igazi értékét – mi nem arra fókuszálunk, hogy kinek mekkora a személyes vagyona, hanem arra, hogy mekkorák a vállalatok maguk.

Lassan a rendszerváltás 30. évfordulójához érkezünk. Melyek azok a privát cégek, amelyek az eltelt harminc év alatt a legnagyobbak lettek hazánkban? Mi jellemzi őket? Hol tartanak, és milyen irányba mennek? A legnagyobb magyar magáncég a Figyelő árbevétel alapján összerakott listáján az 54. helyen áll. Tudnak-e, és milyen lépések által tudnak a hazai nagyvállalatok tovább nőni, és esetleg igazán naggyá válni? Ezt boncolgatja gondolatébresztőnek szánt cikkékben Lakatos Péter, a Videoton egyik tulajdonosa és Szendrői Gábor, a Concorde MB Partners egyik ügyvezetője. Cikkük a témában a 2019 tavaszára tervezett MGYOSZ–CMBP közös konferencia előképe, melyen terveik szerint cégtulajdonosok, kutatók, szakemberek vitatják meg a kérdést. Partnereink közül a Budapest Bank vállalati értékesítési igazgatójával a középvállalati finanszírozási lehetõségekről beszélgettünk, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda pedig azon M&A ügyletek sajátosságait mutatja be, amelyekben eladói oldalon magánszemélyek szerepelnek.

Jó olvasást, a felvetett témákról jó gondolkodást, a közelgő ünnepekre meg jó feltöltődést kívánunk!

Áldott ünnepeket és boldog, sikerekben gazdag új évet kívánunk!

Szendrői Gábor
partner
Concorde MB Partners
gabor.szendroi@cmbp.hu