A piaci árképzés elméletét az úgynevezett ?Arm?s length? tartományt, az 1930-as években vezették be, amikor még a piaci forgalom szinte kizárólag nyersanyagokból, végtermékekből, vagy mezőgazdasági terményekből állt. Azóta a világ gyökeresen átalakult, létrejöttek a termelési folyamatokat vertikálisan integráló cégcsoportok, off-shore központok és a forgalom jelentős részét is komplex szolgáltatások, immateriális javak adják. Ebben a környezetben az összehasonlító adatok gyakran nem hozzáférhetőek.


Ennek fényében kedvezően értékelhető, hogy 2011-től a hazai szabályozási rendszerbe is bekerült az a két, úgymond ?egyéb? módszer, amelyek az OECD irányelvek között a kezdetek óta (1995) szerepeltek. Név szerint a ?Profit-megosztás módszere? (Profit split) és az ?Ügyleti Nettó Nyereség? (Transactional Net Margin Methode – TNMM) módszere került az elfogadott módszerek közé.

A két módszer közül a gyakori alkalmazás miatt nagyobb jelentősége van az ?Ügyleti Nettó Nyereség? módszerének, ami a módszerek között az ?utolsó mentsvár? becenevet is kiérdemelte a szakzsargonban. A módszer létjogosultságát és gyakori használatát indokolja, hogy csak alacsonyabb szintű összehasonlíthatóságot követel és olyankor is alkalmazható, ha független felek között létrejött ügyletekről nem áll rendelkezésre összehasonlító információ.

Az ?Ügyleti Nettó Nyereség? módszere pusztán a társaság valamilyen jövedelmezőségi mutatóját használja fel összehasonlításként. Alkalmazása előtt azonban célszerű végiggondolni a hagyományos módszerek használhatóságát, hiszen független cégek ritkán kötnek úgy szerződést, hogy a nyereséget tekintik árképzési alapnak. Ebből a megfontolásból a szabályozásba is beépített hierarchia miatt komoly gondot okozhat, ha olyan ügyleteknél is alkalmazzák e módszert, amelyeknél a hagyományos módszerek is használhatók lettek volna (összehasonlító árak; költség + jövedelem; viszonteladói árak módszere).

A módszer használata ugyanakkor olyannyira gyakori, hogy az egyéb módszerek közé sorolása indokolatlannak tűnik bizonyos esetekben. Ez a módszer különösen akkor lehet hasznos, ha az ügylet tárgyát félkész termékek, közvetített szolgáltatások képezik, vagy valamilyen okból magasabb szintű összehasonlíthatóságot nem lehet találni.

Minden évben közzéteszi az APEH (most már jogutódja a NAV) az előző év statisztikáit, és meghirdeti a következő év kiemelt ellenőrzési területeit. Így történt ez idén is, a február 21-i sajtótájékoztatón nyilvánosságra került a 2011-re meghirdetett irányelv. Idén is kiemelt figyelmet kap a transzferárazás kérdése. A sajtótájékoztatón külön kihangsúlyozták, hogy nem csak a multik számíthatnak ilyen jellegű ellenőrzésre, de a kis és középvállalkozások is, akiknél sok esetben nemcsak a dokumentáció hiányzik, de az árképzés is ?ad hoc? alakul.

Annak ellenére, hogy egy társaság esetleg nem kötelezett a kapcsolt felekkel kötött ügyleteikben alkalmazott árak nyilvántartására, egy ellenőrzés során az ár piaci voltát igazolni kell. Amennyiben a piacitól eltérő árat alkalmazták, az adóalap megállapításánál ezt figyelembe kell venni. Nagyobb volumenű és kockázatosabb ügyletek esetében célszerű akkor is nyilvántartást készíteni, ha arra a társaság nem kötelezett, hiszen ebben az esetben a piaci ártól való eltérést a hatóságnak kell bizonyítani, míg a nyilvántartás hiányában a bizonyítási kényszer minket terhel.

Honti Péter
ügyvezető
INTERAUDITOR NEUNER+HENZL Tanácsadó Kft.