Immár második alkalommal rendezte meg az MB Partners és BNP Paribas Wealth Management a magánvállalatok eladása és felvásárlása című konferenciát, melyen ezúttal a gazdasági válság miatt megváltozott felvásárlási piacban rejlő lehetőségeket mutatták be a magyar cégtulajdonosoknak.


Préda István, az MB Partners vezérigazgatója felvezetõjében és elõadásában is a vállalatfelvásárlások recesszió idején történõ felgyorsításának szükségességérõl beszélt. Ennek egyik elengedhetetlen feltétele, hogy a befektetõnek megfelelõ motivációja legyen a kiszemelt cég megszerzésére. Ezt a motivációt sokszor magának az eladónak kell felerõsítenie különbözõ technikákkal. Fontos ugyanakkor, hogy az eladó is tisztában legyen a ténnyel: a gyorsított cégeladás nélkül veszteségei is sokkal nagyobbak lehetnek. Préda István kifejtette, a fizetésképtelenség kialakulása elsõsorban nem az általános pénzügyi és gazdasági válságra, hanem a stratégia hibájára vezethetõ vissza, amit még akkor is meg lehet változtatni, ha már látszik: a cég a fizetésképtelenség felé tart. Ezt a bank és egy tanácsadó bevonásával lehet például megvalósítani, de elképzelhetõ a növekedési terv módosítása vagy az utódlási terv módosítása is, ami sokszor pénzügyi vagy szakmai befektetõ bevonását jelenti. 

A veszteségek minimalizálására alkalmas gyorsított cégeladás akár 12 hét alatt is lebonyolítható a szokásos 6–9 hónapos folyamat helyett – emelte ki az MB Partners vezetõje. Ezzel egy esetleges csõd veszteségei elkerülhetõk.

A konferencia kiemelt vendégei voltak: Lakatos Péter a Videoton Holding Zrt. társ-vezérigazgatója, Jancsó Péter a Graboplast vezérigazgatója és Varga Zoltán a Central Fund tulajdonos-vezérigazgatója, akik a magyar nagybefektetõ magánszemélyek és vállalatok szemszõgébõl vitatták meg befektetési filózófiáikat és az általuk keresett vállalatok ismérveit. A nagybefek-tetõk olyan cégekbe fektetnének amelyek elkötelezett menedzsment-tulajdonosokkal bírnak, és képesek hosszú távú célok érdekében együttmûködni konstruktív szakmai-befektetõ partnerekkel. 

Kalocsai Zsolt az RSM DTM Adótanácsadó igazgatója a vállalatfelvásárlások során elengedhetetlen Due Diligence-rõl, az átvilágítás egyes elemeirõl, fontosságáról tartott elõadást. Dr. Jalsovszky Pál, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda tulajdonosa, a szindikátusi szerzõdésekben rejlõ lehm tõségekrõl beszélt, mely a társasági szerzõdés „nagyhal megeszi a kishalat” sajátosságát tompíthatja nemcsak a kis-, de a nagytulajdonos érdekében is. A szindikátusi szerzõdéssel a társaság irányításában, a tulajdonosi döntésekben, az egyes szolgáltatások körében és az értékesítésben is olyan elõzetes megállapodás születik, ami a vállalat mûködését a tulajdonosok számára megnyugtatóan rendezi.

Arányi Sándor, az Eniac Computing ügyvezetõ-tulajdonosa a vállalatirányítási rendszerekrõl (ERP) tartott elõadásában az úgynevezett hosting szolgáltatással összekötött ERP-k elõnyeirõl szólt.  A szakember kiemelte, egy jól mûködõ vállalatirányítási rendszerrel a cég ügymenete átláthatóvá válik, ami egy esetleges befektetõ számára rendkívüli mértékben megkönnyíti a döntéshozatalt amellett, hogy cég mûködését sokkal hatékonyabbá teszi.

Dr. Buday Judit, a Szecskay Ügyvédi Iroda partnere a tulajdonosi és ügyvezetõi felelõsségrõl tartott elõadást, ami különösen a mostani gazdasági helyzetben vált aktuális témává. Az ügyvédnõ külön is kitért a korábbi tulajdonosok felelõsségi körére a cégfelvásárlást követõen.

Az MB Partners és a BNP Paribas Wealth Management által rendezett konferencia külföldi vendége ezúttal Jurgis Vytautas Oniunas volt, az IMAP horvátországi tanácsadó cége, az Ascendant Capital Advisors ügyvezetõ partnere, aki a Horvátországban, Boszniában és a Szlovéniában fellelhetõ befektetési lehetõségekrõl tartott elõadást, bemutatva az országok gazdasági pozícióját és a korábban megkötött jelentõsebb felvásárlási ügyleteket. 

Nagy Boldizsár, a BNP Paribas Wealth Management igazgatója a cégeladás utáni, úgymond családi pénzügyek kezelésérõl mutatott be lehetõségeket a konferencia hallgatóságának. Elõadásában a szakember külön beszélt a vételárhoz kapcsolódó adózási kérdésekrõl, illetve az öröklés témakörérõl is. A befektetési lehetõség közül Nagy Boldizsár az ingatlant, a mûtárgyakat, az újabb cég alapítását vagy vásárlását, illetve a pénzügyi befektetéseket emelte ki.

Scharbert Judit, a BNP Paribas Wealth Management ügyvezetõ igazgatója zárszavában elmondta: „A tavalyi konferencia sikere alapján úgy döntöttünk, hogy a konferenciát hagyományosan minden évben megrendezzük. Mindannyian tudjuk, hogy a válság után jön egy felfelé ívelõ szakasz, ami sokszor felerõsíti a folyamatokat, és ezekre a lehetõségekre idõben fel kell készülni. Ezért úgy gondoljuk, hogy a konferencia a legjobb pillanatban került megrendezésre. Az MB Partners együttmûködõ partnereivel a teljes tanácsadói háttér rendelkezésre áll, mind az eladói, mind vevõi oldalon ahhoz, hogy a cégtulajdonosok és befektetõk szakmai támogatása teljes körû legyen.”